Ajándék a botrány a színlelt szerződések körül

Közzétéve: 2006. 07. 06. 14:17 -

• 1 perc olvasás

A több-biztosítós modell bevezetésével az orvosok nem lophatnák meg a kórházakat.


Mihályi Péter


Az egészségügy nem csak a betegek problémája, ez nem szerencsés megközelítés. Itt az egész társadalomról van szó. Ha piacgazdasági rendszerré alakítottuk az országunkat, ezt az egészségügyben is következetesen végig kell vinni. Semmi esélyünk arra, hogy egy sajátos magyar modellt jól működtessünk, olyan rendszer szükséges, amely már működik Európában. Ez a kvázi állami biztosító, amit OEP-nek hívunk, unikum, amelyet semmi más nem tart fent, mint a tehetetlenség - fejti ki véleményét a szakember.


A színlelt szerződések megszüntetése kapcsán kialakuló felháborodásról szólva a közgazdász elmondta: semmi baj nem történik, ha ennek a cirkusznak apropóján az orvosok néhány helyen otthagyják a munkahelyüket. Így megszűnnek, átalakulnak kórházi osztályok. Ez ugyanis egy másik problematikát is felvet, nevezetesen, hogy túl sok a fekvőbeteg-ellátási intézmény Magyarországon. Ha kevesebb lesz, nem lesznek kihasználatlan műtők, műszerek. Bármilyen furcsán hangzik is, hihetetlenül nagy ajándék, hogy kipattant a színlelt szerződések körül ez a botrány, mert ez is azt segíti, hogy normális, fenntartható struktúra alakuljon ki.
A teljes interjú a Hírszerzőn

Kövess minket!

hálapénz - paraszolvencia Mihályi Péter színlelt szerződés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek