Állami pénzinjekció az immunbiológiának
Közzétéve: 2008. 01. 30. 10:19 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 01. 30. 10:19 -
• 1 perc olvasás
A brazil kormány a következő három évben 120 millió USD-t fordít immunbiológiai készítmények előállítására.

A brazil egészségügyi minisztérium bejelentette: a kormány a következő három évben 220 millió realt (120 millió USD-t) fordít immunbiológiai készítmények előállítására.
A gyártást állami tulajdonú termelőegységekbe helyezik ki, amitől azt remélik, hogy 2011-re a nemzeti oltási program vakcinaigényeinek 80 százalékát hazai forrásból tudják majd beszerezni, jelentősen csökkentve egyúttal az állami egészségügyi rendszerre nehezedő nyomást.
A projekten belül elsőbbséget élveznek a pneumococcus-infekciók, a meningitis C, a rubeola, a rotavírus, a dengue-láz és az influenza – pontosabban vakcináik.
„Hosszú út áll előttünk, a mostani azonban fontos lépés, amely hozzájárul az országos egészségügy sebezhetőségének csökentéséhez" – jelentette ki Reinaldo Guimaraes, az egészségügyi minisztérium tudományos, technológiai ügyekért, illetve tárca stratégiájának alakításáért felelős államtitkára. Mint mondta, a kezdeményezés új lendületet ad a brazil innovációnak, növeli a gyártókapacitást és 2200 új munkahelyet is teremt majd.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek