Az allergiák már önálló kórképek

Közzétéve: 2014. 06. 19. 09:10 -

• 1 perc olvasás

A hétvégén rendezik az első allergológuskonferenciát Budapesten

Weborvos Archívum

Az allergiás megbetegedések komplexebb kezelésének és az egyes gyógyszerek társadalombiztosítási finanszírozásának lehetőségét vizsgálja az első allergológuskonferencia, amelyet pénteken és szombaton rendeznek Budapesten. Nékám Kristóf, a Magyar Allergia Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy e betegség kockázatát és társadalmi és terheit Magyarországon még nem ismerik az emberek, pedig a legtöbb allergiás betegség évekkel később súlyos állapotot idézhet elő. Hozzátette, mára már az allergiák önmagukban megálló kórképek, a több szervet érintő allergiák pedig kezdenek tipikussá válni.

A konferencián szó lesz a megtévesztő gyógymódokról, gyógyszerekről, továbbá előadásokat tartnak az ételallergiáról, a bőrallergiáról, a dohányzás és az allergia kapcsolatáról, és lesznek értekezések a megelőzésről is.

Nékám Kristóf elmondta azt is, hogy az allergológuskonferenciára várják a társszakmák - fül-orr-gégészet, tüdőgyógyászat, bőrgyógyászat, laboratóriumi medicina, belgyógyászat és gyermekgyógyászat - képviselőit is.

Kövess minket!

allergia - pollenallergia - szénanátha szúnyog - szúnyogcsípés allergia - vírushordozó ételallergia - lisztérzékenység - intolerancia fényallergia - fényérzékenység napallergia parlagfű allergia gyógyszerallergia rovarcsípés-allergia
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek