Az egyetemisták állnak az idei Száraz november középpontjában

Közzétéve: 2019. 10. 25. 11:54 -

• 1 perc olvasás

Míg a teljes lakosság körében a 19-26 évesek 30 százaléka, az egyetemistáknak csak 10 százaléka nem fogyaszt alkoholt.

Idén az egyetemisták állnak a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó Száraz november középpontjában - közölte Dávid Ferenc kampányfelelős pénteken. Ezt azzal indokolta, hogy míg a teljes lakosság körében a 19-26 évesek 30 százaléka, az egyetemistáknak csak 10 százaléka nem fogyaszt egyáltalán alkoholt. Emiatt ez kockázatos életszakasz, amely után sokan alkoholproblémákkal küzdenek - vélekedett.

Dávid Ferenc azt mondta, hogy a Száraz november önként vállalt kollektív projekt, amelynek köszönhetően a résztvevők megtanulnak nemet mondani az alkoholra, és más programokban találnak örömöt. Idén körülbelül százezer ember részvételére számítanak - tette hozzá. Kitért arra is: az alkohol elhagyásával az emberek jobban alszanak, motiváltabbak és bőrük is szebb. Az alkohol minden szempontból mérgezés, kis mennyiségben sincs pozitív hatása - hívta fel a figyelmet a kampányfelelős.

Kövess minket!

Alkohol
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek