Az ellátáson osztoznak a kórházak
Közzétéve: 2007. 05. 10. 08:45 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 05. 10. 08:45 -
• 1 perc olvasás
Együttműködésük lehetőségeiről, megvalósíthatóságáról tárgyalt tegnap a János és a Margit kórház, valamint a Budai Gyermekkórház főigazgatója – értesült a Magyar Hírlap.
![]() |
Kázmér Tibor, a Szent János Kórház főigazgatója a lapnak elmondta: ahhoz, hogy a másik két kórházban is folytatni lehessen az aktív ellátást, úgynevezett közreműködői formát kell kialakítaniuk a János kórházzal. A „fővállalkozó" a súlyponti János kórház, az „alvállalkozó" Margit kórházat bízhatja meg egy sebészeti ellátásra szoruló beteg gyógyításával, ami a János kapacitásának terhére és finanszírozásának alapján történik majd. A főigazgató közölte, ugyanez lehet a helyzet a fejlődésneurológiai ellátással is. Ha a fenntartók úgy állapodnak meg, ezt a feladatot a megszűnő svábhegyi gyermekgyógyintézettől a János kórház veheti át, a gyerekeket pedig a Budai Gyermekkórházban gondozhatják, ahol a munka minden feltétele megvan.
A megállapodásra készülő gyógyító intézmények pénteken a regionális tiszti főorvossal tárgyalnak majd az együttműködés lehetséges módozatairól.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek