Az érdekvédők sajátosan védik a patikusok érdekeit

Közzétéve: 2006. 09. 05. 12:45 -

• 2 perc olvasás

A Gyógyszerészek Érdekvédelmi Egyesülete (GYÉE) egyetért a patikaalapítás liberalizációjával.

Hegyesné Márta Ágnes

A közlemény emlékeztet rá: a kormánydöntések után a szakmai és politikai nyilatkozók sajnálatosan elsősorban azt emelték ki, hogy a jövőben lehetőség lesz a vény nélkül kapható gyógyszerek egy részének gyógyszertáron kívüli árusítására. Az egyesület azonban - mint írják - nem ezt tekinti lényegi kérdésnek, hanem azt, hogy a patikaalapítás kötöttségeinek oldása, és a Magyar Gyógyszerész Kamara jelenlegi versenykorlátozó szerepének megszüntetése létrehozza a valódi versenyt a gyógyszertárak között, ami egyértelműen a betegek érdekeit szolgálja.

"Lehetőség lesz arra, hogy az azonos végzettségű gyógyszerészek saját gyógyszertárat működtessenek, míg ma ez egy szűk csoport privilégiuma. Várható, hogy a gyógyszertárak számának növekedése javít a kiszolgálás, és a vásárlás körülményeinek minőségén" - írják.

A kamara egyetért a kormány döntésével, és támogatja, hogy a kamarák tagsági jogviszonyát új elvi alapra helyezzék és önkéntessé tegyék a kamarai tagságot. Felhívják a figyelmet arra, hogy "a kötelező tagságon alapuló kamarák etikai kódexeiben írt rendelkezések most is olyan jelentős versenykorlátozó szabályokat tartalmaznak, amelyek ellentétesek mind az Európai Unió, mind a magyar versenytörvény előírásaival, és megakadályozzák a betegek teljesebb kiszolgálását."
Mint írják, kiemelten fontosnak tartják a gyógyszerellátás biztonságát és a gyógyszertárak szakszerű és a jogszabályokat betartó működését, "ez azonban nem függ össze a kamarai tagság kötelező jellegével".

"A gyógyszertárak szakmai felügyeletét állami feladatként az ÁNTSZ-nek és a létrehozandó Egészségbiztosítási Felügyeletnek kell ellátnia, az eddigi szabályok szerint, világos és egyértelmű szakmai elvek alapján. Ezáltal a gyógyszerellátás biztonsága minden körülmények között megőrizhető és az ÁNTSZ a szabályok betartatására megfelelő szankció rendszerrel is rendelkezik" - írják.

Hozzáteszik: a gyógyszertárak közötti verseny szabályainak felügyeletét az Európai Unió rendelkezéseivel összhangban a Gazdasági Versenyhivatalnak kell ellátnia, "amely szervezetet erre a célra hozták létre, ehhez a megfelelő jogosítványai biztosítottak, beleértve a szabályszegőkkel szembeni hatékony fellépés lehetőségét is" - olvasható a közleményben.

Kövess minket!

gyógyszerliberalizáció
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek