Az év praxisa a Kárpát-medencében
Közzétéve: 2011. 04. 19. 07:31 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2011. 04. 19. 07:31 -
• 2 perc olvasás
Nemcsak a hazai, hanem a határon túli magyar orvosok és munkatársaik jelölésére is számítanak.

Tavalyi sikere után az Országos Alapellátási Intézet hagyományt teremtve idén második alkalommal hirdeti meg pályázatát, mely ezúttal „Az év praxisa a Kárpát medencében"nevet viseli. Ahogyan a pályázat elnevezése is mutatja, nemcsak a hazai, hanem a határon túli magyar orvosok és munkatársaik jelölésére is számítanak. A Duna Televízióval karöltve szeretnének lehetőséget teremteni a Kárpát medencében élő magyarság számára, egymás kultúrájának, életének jobb megismerésére, egymás elfogadására, a partneri kapcsolat kialakítására a kölcsönös tisztelet jegyében.
Idén tehát 10 praxis nyeri majd el a díjat határon innen - ahogyan tavaly - és 10 praxis a határon túl. Most is várják a páciensek történeteit orvosukról és a vele együtt dolgozó nővérről, orvosuk és munkatársa nevével, elérhetőségével – cím, telefonszám, e-mail - együtt. A beérkezett történetek alapján az orvosokból, jeles közéleti személyiségekből álló zsűri - Bakonyi Péter, Dr. Balogh Sándor, Berszán Lajos, Békés Itala, Dr. Béres József, Buczkó Imre, Csák József, Dr. Farsang Csaba, Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Hubert János, Dr. Kásler Miklós, Dr. Lenkefi Ida, - tesz javaslatot a díjazottakra. Jelöléseiket, gyógyulásuk történetét a páciensek most is www.azevpraxisa.hu ajánló oldalán küldhetik be e-mailben 2011 november 30.-ig.
Aki helyesen adja meg saját adatait, története fogadásáról köszönő e-mailt kap. A szervezők kérik, hogy az ajánló történet ne legyen hosszabb 3 gépelt oldalnál! A beküldött történeteket, jelöléseket a pályázat honlapján közzé teszik.
A történetek beküldése után a zsűri valamennyi tagja az általa legjobbnak ítélt 10-10 történetet javasolja a második körbe. A zsűritagok által kiválasztott történetek felkerülnek a honlapra és az olvasók választhatják ki a legjobbakat közülük. A szavazás december 15. és december 31. között lesz. Az olvasói szavazatok alapján legmagasabb pontszámot elérő 10 történet orvos- nővér főszereplője kapja „Az év praxisa a Kárpát medencében" pályázat OALI díját.
A pályázat támogatói az oklevelek mellé értékes ajándékokat ajánlottak fel. Buczkó Imre festőművész két alkotása talál majd gazdára. A Béres Zrt. jóvoltából 10 orvos száz-százezer forint értékben vásárolhat orvosi műszert, diagnosztikai eszközt. Az Egis Gyógyszergyár öt hazai és öt határon túli orvosnak támogatja majd belföldi konferencián való részvételét, illetve gyárlátogatási lehetőséget is biztosít számukra. Az Innomed Medical Zrt. felajánlása révén 2 EKG, valamint 3db vérnyomásmérő és 3db vércukorszintmérő talál felhasználóra. Az Integramed Kft a laborleletek elektronikus visszacsatolásához szükséges 5 db szoftvert ajándékoz : szintén száz-százezer forint értékben. A rátóti Rex Clinic Hotel pedig „Fiatalodj Széll Kálmán kastélyában" ajándékcsomagot, azaz 6 napos anti-aging kúrát adományoz a határon túli nyertesnek és partnereinek, összesen 4 fő számára.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek