Az Év Praxisa: január 10-én kiderül

Közzétéve: 2011. 01. 04. 15:20 -

• 2 perc olvasás

A voksok alapján már most is látszik, hogy a versenyt vidéki praxis nyeri majd meg.

Weborvos Archívum

Kié lesz „ Az év praxisa „ díj? Megtudhatják 2011 január 10-én. A pályázat szervezői december 31-én, éjfélkor lezárták a szavazást, lejárt ugyanis a meghirdetett határidő.

Akik figyelemmel kísérték a toplistán szereplő praxisok voksainak alakulását, láthatták, hogy a verseny az első két helyezett között napról-napra, időnként óráról órára változott. A legjobb tíz között szereplő tapolcai és a mezőkövesdi háziorvos szurkoló tábora erősen aktivizálta magát, így hol egyikük, hol pedig másikuk került az első helyre.

Az első tíz pályázó szavazatairól most csak annyit, hogy van, akire több ezren, és olyan is, akire több százan adták le voksukat.
Az Országos Alapellátási Intézet által meghirdetett „Az év praxisa" pályázatra a páciensek tollából olyan sztorik érkeztek, melyek megtörtént eseteket dolgoznak fel, és amelyek egy-egy háziorvos, házi gyermekorvos szakmai tudása mellett emberségét is megmutatták.

A több, mint 100 beérkezett pályázatból 55 felelt meg a kiírásnak. A beküldött történetek jelentős része, egészen pontosan 80 százaléka a vidéki praxisok- Kaposvár, Orosháza, Szeged, Szolnok, Debrecen, Gyula, Győr, Eger, Nagyrécse, Kajárpéc stb. – orvosainak és nővéreinek hivatástudatát dicséri . Felhívásunkat az ÁNTSZ tiszti főorvosai sem hagyták figyelmen kívül, hiszen Fehérgyarmatról, Tapolcáról, Balatonfüredről , Tiszaújvárosból ők is javasoltak praxisokat. Volt miből kiválasztania zsűrinek a legjobb tíz történetet.

Akikre szavazhattunk:
◦Dr. Demeter Erzsébet - Szolnok
◦Dr. Fehér László és Kotroczóné Ali Katalin - Gyula
◦Dr. Hubert János - Tapolca
◦Dr. Juhász László - Budapest
◦Dr. Kozma Richárd - Mezőkövesd
◦Dr. Lukács József Attila - Budapest
◦Dr. Olasz Mária - Gyula
◦Dr. Roszbor József - Budapest
◦Dr. Tóth Katalin - Dunakeszi
◦Dr. Pradi Éva / Pardi és Társa BT - Kajárpéc

A pályázat eredmény hirdetésére január 10-én 13 órakor kerül sor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium VIII. emeleti termében.

Kövess minket!

OALI - Országos Alapellátási Intézet
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek