Az OMSZ közleménye

Közzétéve: 2006. 01. 17. 16:43 -

• 1 perc olvasás

Helikoptereink egészségügyi személyzete addig is nap, mint nap készenlétben áll.

Az Országos Mentőszolgálat megdöbbenéssel fogadta a hírt, mely szerint azok az állami tulajdonú mentőhelikopterek, melyeknek már kizárólagos üzemeltetői jogával is rendelkezünk, ma ismét a korábban műszaki üzemeltetéssel megbízott, jelenleg hanyag üzemeltetéssel is gyanúsítható Kft. kezébe kerültek. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Ügyészség határozatával nem adott lehetőséget a rendőrség számára a mentőhelikopterek átvizsgálására, így megítélésünk szerint megismétlődött a tavalyi eset, mikor a Pécsett lezuhant helikopter hajtóműveit a balesetet követő második héten, a szükséges független szakértői vizsgálat elvégzése nélkül kiadták ugyanezen Kft.-nek.


Célunk továbbra is az, hogy mentőhelikoptereink a szükséges repülésbiztonsági ellenőrzések után mielőbb szolgálatba állhassanak, bár ennek időpontja az ügyészség döntése után ismét kérdésessé vált. A helikoptereink egészségügyi személyzete addig is nap, mint nap készenlétben áll, az ország légimentését pedig átmenetileg a honvédségi helikopterek, valamint a budaörsi gép segítségével folyamatosan biztosítjuk.

Győrfi Pál

OMSZ kommunikációs és PR-vezető

Kövess minket!

légimentés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek