Belehúz a szünet előtt az OVB

Közzétéve: 2007. 07. 31. 07:49 -

• 1 perc olvasás

Rekordszámú, 58 népszavazási kérdésnek fut neki mai ülésén az Országos Választási Bizottság.


Ehhez kapcsolódik, hogy egyelőre nem készült el az OVB azzal az indítvánnyal, amelyben az Ab-tól várnának választ az egy időben, azonos tárgykörben, de ellentétes tartalommal benyújtott beadványokról. (Ilyenek voltak a Fidesz, illetve Kálmán László kezdeményezései.) Pedig az OVB-ben korábban konszenzus alakult ki arról, hogy alkotmánybírósági döntésre van szükség az ügyben.


Nem ez lesz azonban az első ügy, amelyben az Ab-hoz fordul az OVB. Így történt ez abban a kérdésben, hogy egy eredményes népszavazás meddig köti az Országgyűlést. Az Ab december 31-ig adott határidőt arra, hogy az Országgyűlés egyértelművé tegye: egy eredményes ügydöntő népszavazás eredménye meddig kötelező a törvényhozásra. A törvényben ugyanis nem szerepel időpont, s emiatt komoly viták voltak, így például a Fidesz és a KDNP legfontosabb népszavazási kérdéseinek – a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj – vizsgálatakor is.

Kövess minket!

népszavazás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek