Beteg rákliga

Közzétéve: 2007. 01. 02. 10:35 -

• 1 perc olvasás

A tizenhat éve működő Magyar Rákellenes Liga háza táján immáron két éve áll a bál. Rajnai Attila riportja.

Ez a kis folyosói intermezzo azt sugallta, feltehetőleg nincs minden rendjén a hazai rákellenes liga háza táján, és nem csak a fent idézett rendezvény megszervezése ügyében, amelyet egyébként jelentős levélváltás előzött meg. A liga fővárosi elnöksége ugyanis ez év április 13-án döntött arról, hogy a Szent István Kórházzal együtt rendezi meg a konferenciát. A fővárosi elnökség azonban rövid idő múlva kivonult a szervezésből, és a liga kórházi alapszervezetére bízta a lebonyolítást. Mivel ez utóbbiról közgyűlési döntés nem született, Márton György úgy véli: bírálatai miatt a fővárosi elnökségnek nem engedték meg, hogy részt vegyen a programban. Kispéter Lászlóné, a szervezet fővárosi - napokban lemondott - elnöke lapunknak azt mondta: az áprilisi elnökségi döntés csak elvi állásfoglalást jelentett a közös konferencia rendezéshez, de mivel ők csak koordináló szervezet, az események lebonyolításában a tagszervezetek önállóan tevékenykedhetnek. Vasváry Artúrné pedig azt közölte lapunkkal: nem adott utasítást a fővárosi elnökségnek, hogy vonuljon ki a konferencia szervezéséből, mindössze szakmai javaslatokat tett. Hozzátette: a rendezvényt megelőző napokban egy faxot kapott Márton úrtól, amelyből kiderült, a liga nem szervezi meg a konferenciát, majd később véletlenül tudta meg, hogy a rendezvényt mégis megtartják.
A teljes cikk itt olvasható

Kövess minket!

Magyar Rákellenes Liga
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek