Dühöngő beteg a pszichiátrián
Közzétéve: 2008. 01. 10. 13:01 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 01. 10. 13:01 -
• 1 perc olvasás
Kommandósok ártalmatlanítottak egy beteget a nagykállói pszichiátrián.

Kommandósoknak kellett ártalmatlanítani egy beteget a nagykállói pszichiátriai szakkórházban csütörtökön - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A férfi a gyógyintézetben rátámadt két ápolóra, majd tört-zúzott a mosdóban, végül bezárkózott egy WC-be, és senkivel sem volt hajlandó szóba állni - mondta Fedor Rita.
A helyettes szóvivő tájékoztatása szerint a kórházba riasztott szabolcsi főkapitányság akció csoportjának kommandósai végül kényszert alkalmazva hozták ki a beteget a helyiségből és adták át az ápolóknak, akik nyugtató injekcióval csillapították le.
A rendőrség hivatalból közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanújával eljárást indított a férfi ellen, akinek természetesen vizsgálják majd beszámíthatóságát is.
A dühöngőt - jegyezte meg Fedor Rita - a rendőrök szerdán, egy nyíregyházi boltban fogták el, ahol tízezer forintot követelt az eladótól. Akkor a kórházba vitték, mivel közben megsebesítette önmaga csuklóit.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek