Életveszélyben vitték kórházba az otthon szülő anyát

Közzétéve: 2007. 10. 28. 09:44 -

• 2 perc olvasás

Életveszélyes állapotban vittek kórházba egy otthon szülő anyát és csecsemőjét péntekről szombatra virradóra Budapesten.

Weborvos Archívum

Ez a TV2 hírműsorában hangzott el. Az anya jobban van, a csecsemő egészséges - közölte a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház ügyeletes orvosa az MTI érdeklődésére szombat este.

Az anya az orvosoknak azt mondta, hogy tervezett otthon szülés volt. Orvost vagy bábát nem találtak a lakásban a helyszínre érkező mentősök. Ezt az Országos Mentőszolgálat szóvivője is megerősítette a hírműsornak.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház ügyeletes orvosa elmondta, hogy a mentősök beszámolója szerint a köldökzsinór még nem volt elvágva, a méhlepény pedig még az anyában volt.

Az orvosok úgy tudják, hogy az anya már a második gyermekét akarta otthon szülni és már az első szülésnél is hasonló komplikáció miatt kórházba került.

Az anya már jobban van, ugyanakkor az orvosok szerint, ha nem kerül kórházba, a vérveszteség miatt meghalhatott volna.

Győrfi Pál megerősítette az információt, hogy az éjszaka otthonszüléshez riasztották a mentősöket. Mint mondta, szakszemélyzet a mentők kiérkezésekor nem volt a helyszínen. A szóvivő azonban nem közölt részleteket az esetről a betegjogokra hivatkozva.

Mivel az orvos vagy bába, aki a szülést vezette, nem várta meg a mentőket a vérző nő mellett, a kórház hivatalból feljelentést tesz segítségnyújtás elmulasztása miatt - hangzott el a híradóban.

Szeptember közepén meghalt egy újszülött Budapesten, akit otthon akart világra hozni édesanyja egy XII. kerületi születésházban, de a szülés során komplikációk merültek fel. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt indított az ügyben ismeretlen tettes ellen eljárást.

Az eset kapcsán szakmai vita bontakozott ki, miközben az Egészségügyi Minisztérium közleményben tudatta, hogy a közeljövőben szabályozni fogja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit, mivel Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között hozzák világra gyermeküket az otthon szülő anyák.

Szinte András, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház ügyeletes orvosa az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az anya jobban van, a csecsemő pedig egészséges. Megerősítette, hogy az anya már második alkalommal került a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba ugyanezzel a problémával.

Kövess minket!

otthonszülés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek