Elhunyt a béta-blokkoló szívgyógyszerek feltalálója
Közzétéve: 2010. 03. 23. 10:39 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 03. 23. 10:39 -
• 1 perc olvasás
85 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Sir James Black, Nobel-díjas skót tudós.

85 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Sir James Black, Nobel-díjas skót tudós, aki 1962-ben kifejlesztette a béta-blokkoló szereket - jelentette be hétfőn a tudós egykori munkahelye, a Dundee-i Egyetem.
Black Glasgow mellett, Uddingstonban született, a St. Andrews-i Egyetemen tanult orvoslást. 1988-ban kapta meg az orvosi Nobel-díjat, 2000-ben tüntették ki a Brit nemzetközösség Érdemrendjével, a legmagasabb brit díjjal.
A béta-blokkoló szerek - a propranolol és a pronethalol hatóanyagok -, melyek a szervezet stresszhormonokra adott válaszát gátolják, az 1960-as években forradalmasították a szívbetegek kezelését. Ezek a gyógyszerek ma is a terápia alapját képezik az anginás vagy szívrohamon átesett embereknél. A szer a szívben található, úgynevezett béta receptorokat blokkolja, melyek például az adrenalinra reagálnak, így gátlásuk nyugtató hatással van a szívizmokra, mintegy elszigetelődnek a stressztől. Tanulmányok bizonyították, hogy a béta-blokkolók alkalmazása szívrohamon átesett pácienseknél jelentősen csökkentette a halálozási arányt.
A Black munkája nyomán továbbfejlesztett szereket jelenleg is többféle problémánál használják, így szívritmuszavarnál, szorongásnál, bizonyos típusú fejfájásnál és magas vérnyomásnál.
A tudós temetését jövő hétfőn tartják Londonban - közölte az egyetem.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek