Élőlánccal tiltakoztak az Országos Gyógyintézeti Központnál

Közzétéve: 2006. 12. 10. 15:31 -

• 2 perc olvasás

Élőlánccal tiltakozott vasárnap az Országos Gyógyintézeti Központ több száz dolgozója és betege az intézmény sorsának bizonytalansága miatt Budapesten, a kórház Szabolcs utcai épületénél.


Banai János

A mintegy félezer ember - köztük dolgozók, volt és jelenlegi betegek - az ellen tiltakozik, hogy a hatszáz ágyas, 1.300 dolgozót alkalmazó, tízmilliárd forintos évi költségvetésű, állami fenntartású intézmény nem került a súlyponti kórházak listájára.

A tiltakozó élőláncot szervezők közleményt hoztak nyilvánosságra. Ebben azzal indokolták a megmozdulást, hogy úgy érzik: magukra maradtak, és a százhúsz éves intézmény végveszélybe került, sorsa teljesen bizonytalanná vált.

Az Országos Gyógyintézeti Központ honlapján a hazai progresszív betegellátás meghatározó intézményeként mutatkozik be. Külön kiemelik, hogy a Szabolcs utcai kórházi telepen befejezéséhez közeledik az ország legnagyobb és legmodernebb őssejt-transzplantációs központjának építése.

Banai János gasztroenterológus főorvos, egyetemi tanár az MTI-nek elmondta, hogy a minisztériumi "hivatalos információ" szerint az intézményből a kardiológia a MÁV-kórházba, míg az őssej-transzplantáció, a hematológia a Honvéd kórházba, további két kisebb részleg pedig máshová költözne. "Az összes többi osztály, a teljes felkészültségével, szakmai gárdájával megszűnne" - mondta a közalkalmazotti tanács elnökhelyettese. Szerinte "ritkaságnak számít", hogy Budapest központjában szinte minden szakma jelen van, így egy telephelyen található a kardiológia, a hematológia, az őssejt-transzplantáció, a gasztroenterologia, a meddőségi centrum, a nőgyógyászat, az andrológia, az urológia, a szemészet, a szülészet, a nukleáris medicina és a patológia.
"Itt minden a legmagasabb szinten és együtt működik" - fogalmazott.

A központban ellátott speciális és súlyos betegek száma, akik az ország valamennyi részéből érkeznek, legalább 60-80 ezerre tehető. Hozzátette: azért csatlakoztak az élőlánchoz a betegek, mert nem tudják, hogy a jövőben hol látják el őket. Hangsúlyozta, hogy a reformok szükségességével egyetértenek, ezért készített az intézmény vezetése már hónapokkal ezelőtt átalakítási tervet. Hozzátette: bízik abban, hogy szakmai érveik meggyőzik a döntéshozókat.

Az intézményre az utóbbi években "tízmilliárdos nagyságrendben" költött az állam, "ezt lerombolni ésszerűtlen" - fogalmazott. Példaként említette, hogy az őssejt-transzplantációs osztály speciális, steril körülményeinek kialakítására nemrég 3 milliárd forint költöttek.

A 120 éves szakmai múltat maga mögött tudó központ eredetileg zsidó kórház volt, majd a háború után orvostovábbképző intézetként működött. Az intézményben ma is folyik továbbképzés, medikusoktatás.

Kövess minket!

OGYK
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek