Ételfertőzés egy kaposvári keresztelőn

Közzétéve: 2006. 10. 25. 11:03 -

• 2 perc olvasás

A 40 ágyas fertőző osztályon jelenleg 48 beteget ápolnak pótágyakon helyezve el őket.

Papp Erzsébet


Elmondta: a keresztelő kétszáz meghívottjából jelenleg 25-en fekszenek fertőzés gyanújával a kaposvári kórházban, köztük négy gyermek is. Hozzátette: tudomása van arról, hogy ugyanebből a vendégkörből Székesfehérváron három felnőtt, Pécsett pedig három felnőtt és öt gyermek került kórházban. A múlt éjjel nyolc újabb beteg érkezett a kórházba a fertőzés tüneteivel, őket ambulánsan látták el, mert nem szorultak kórházi ápolásra - tette hozzá.


Az első betegek hétfőn keresték fel az ügyeletet, s azóta folyamatosan újabbak érkeznek, valamennyien hasonló tünetekkel, azaz lázzal, hasi panasszal, hányással, hasmenéssel - tájékoztatott a főorvos. Mint mondta: egyelőre nem lehet tudni, hány embert érint a fertőzés, de a kaposvári kórházba még szerda reggel is jelentkezett egy új beteg.


Közölte: a 40 ágyas fertőző osztályon jelenleg 48 beteget ápolnak, egy részüket csak pótágyon tudják elhelyezni. Éjszaka Siófokról 11, ugyanezen a keresztelőn részt vett beteg átvételét kérték tőlük, őket azonban már nem tudták fogadni - jegyezte meg.


Arról, hogy mi okozta pontosan a tömeges ételfertőzést, a doktornő csütörtök délelőttre ígért eredményt.


Ez utóbbit Fadgyas Erzsébet, városi tiszti főorvos is megerősítette, egyúttal arról is beszámolva, hogy a fertőzést a 220 személyes keresztelőn felszolgált, meglehetősen bőséges menüsorból feltehetően a galuskás pörkölt okozhatta, amelyből valamennyi, később a fertőzés tüneteit mutató résztvevő evett.


A tiszti főorvos tájékoztatása szerint az ételt egy kaposvári vendéglőből vitték a rendezvény helyszínére, az alapanyagokat azonban részben a megrendelők adták az ételek elkészítéséhez.
A tiszti főorvos elmondta, az érintett vendéglőnek jelenleg nincs működési engedélye. Ennek magyarázataként elmondta: a vendéglőt működtető cégnél telephely-áthelyezés történt.


Közölte: a szükséges vizsgálatot lefolytatják, a vendéglő tulajdonosát pedig felszólították az engedély nélküli tevékenység beszüntetésére.

Kövess minket!

ételfertőzés élelmiszerbiztonság - élelmiszerbiztonsági hivatal (Nébih)
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek