Fesztiválokon is szervezik a véradást

Közzétéve: 2006. 01. 10. 08:45 -

• 1 perc olvasás

Ezer emberre országosan évi 45-50 véradás jut.

Buday-Sántha Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) kommunikációs vezetője elmondta: a budapesti többletigény az csekély véradási kedv mellett abból is fakad, hogy a fővárosban számos országos ellátási körzetű egészségügyi intézmény működik, így a felhasznált vérkészítmények mintegy negyven százalékát vidékről érkező betegek gyógyítására használják fel.

Vidéken jóval többen mennek el vért adni, mint a fővárosban, az utóbbi időszakban ott is egyre többet kell dolgozniuk a véradásszervezőknek ahhoz, hogy előteremthessék a szükséges vérmennyiséget. Ennek hátterében egyrészt a népesség demográfiai változásai, másrészt a gazdaság szerkezetének átalakulása áll.

A dél-alföldi régióban évente mintegy hetvenezer egység vért vesznek le. Szekeres Veronika régióigazgató főorvos rámutatott, korábban a fiatal férfiak jelentős része sorkatonaként vált véradóvá, jelenleg viszont nincs olyan hely, ahol a tovább nem tanuló fiatalokat nagy tömegben elérhetnék a donorszervezők. Ezért helyeznek országszerte egyre nagyobb hangsúlyt a falunapokon, kulturális fesztiválokon való megjelenésre.

Kövess minket!

vérellátás - transzfúzió Országos Vérellátó Szolgálat - OVSZ
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek