Fidesz: Gyurcsány eladta az egészségügyet az SZDSZ-nek

Közzétéve: 2007. 06. 28. 16:27 -

• 3 perc olvasás

Az ágazat átalakításának egyetlen mozgatórugója, hogy a kormány rátegye a kezét az egészségügyi kassza milliárdjaira - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a biztosítók és a kormányzat közötti szerdai megbeszélés után az egyik magánbiztosító képviselője azt mondta: szóbeli ígéretet kaptak a kormánytól, hogy amennyiben veszteséges lenne az egészségbiztosítási piac, akkor az állam pótolni fogja a biztosítók veszteségét.

Navracsics Tibor szerint ez a két nyilatkozat egyrészt azt jelenti, hogy többségi magántulajdonú biztosítókban gondolkodik a koalíció, másrészt pedig azt, hogy Gyurcsány Ferenc - korábbi álláspontjával szemben - "eladta az egészségügyet a SZDSZ-nek", és az egészségügy jelenlegi átalakítási terveinek egyetlen mozgatórugója, hogy a kormány rátegye a kezét a egészségügyi kassza milliárdjaira.

Szerinte a kormány a lehető legrosszabb forgatókönyvet választotta a több-biztosítós rendszer kapcsán, hiszen amellett, hogy magántulajdonú profitorientált biztosítók uralják majd a piacot, ahol a profit lesz a vezérlő szempont, a kormány még garanciát is vállal az esetleges veszteségek megtérítésére. Így amellett, hogy az emberek befizetéseit tartalmazó egészségbiztosítás kassza a magánbiztosítók profitját fedezi, a profitkiesést is közpénzből fizetik majd - tette hozzá.
Mint mondta, egy ilyen rendszer bevezetése nem csak azt jelenti, hogy az állam garantálja a nyereséget a biztosítóknak, hanem azt is, hogy emelkedni fognak a járulékok, valamint a vizitdíj és a kórházi napidíj összege.

A Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány koncepciójához hasonló rendszer csak Hollandiában működik, ott azonban 2005-ben 15 milliárd euróval kellet konszolidálni az egészségbiztosítási piacot. Ez az összeg megegyezik két és fél év magyar egészségügyi költségvetésével - jegyezte meg.
Navracsics Tibor emlékeztetett arra is, hogy Gyurcsány Ferenc 2005-ban még arról beszélt: a belátható jövőben a alapbiztosítás versengő magánbiztosítássá történő átalakítása elviselhetetlenül nagy kockázatot jelentene, ezért csak akkor lesz érdemes megvizsgálni, hogy az egységes állami felügyelettel működő társadalombiztosítás kisebb-nagyobb része átalakítható-e versengő magánbiztosítássá, ha már megteremtettük a biztosítás alapú egészségügyet, s annak működéséről elegendő tapasztalatot szereztünk.

Kérdésre válaszolva Navracsics Tibor úgy vélte, hogy a szocialisták minden írásos dokumentum szerint ellenkező álláspontot képviselnek az egészségügyben, mint a nyilvánosságra került modell, így most két lehetőség áll előttük: vagy szembefordulnak korábbi véleményükkel, vagy nemet mondanak erre a koncepcióra.
Szintén kérdésre a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a több-biztosítós rendszerről szóló három népszavazási kezdeményezés ügyében megvárják az alkotmánybírósági határozatokat, és csak utána döntenek arról, hogy a Fidesz felkarolja-e valamelyik ilyen tárgyú kérdést.

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája az MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében arra kérte a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy az egészségügyi reform most induló szakaszában tárgyilagos érvekkel vitázzon, és ne képtelen, hangulatkeltő rágalmakkal riogassa a közvéleményt.

"A valóság az, hogy a kormány semmilyen garanciát nem ígért a biztosítók nyereségességére. Minden, a nyilvánosságban ezzel kapcsolatos állítás téves" - áll az közleményben. A kommüniké szerint a kormány ilyet már csak azért sem tett, mert ez közgazdaságilag teljes képtelenség lenne, ellentétes a kormány céljaival. Meggyőződésünk, hogy a biztosítottaknak és a betegeknek az a jó, ha a biztosítók versenyeznek értük. Garantált nyereség esetén a biztosítók nem versenyeznének, ezért ilyen megoldást a kormány részéről senki nem támogatna" - szerepel a szaktárca közleményében.

Kövess minket!

biztosítási reform
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek