Geréb Ágnes előzetes letartóztatását indítványozzák

Közzétéve: 2010. 10. 07. 16:06 -

• 1 perc olvasás

Feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

Weborvos Archívum
Skoda Gabriella


Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, illetve tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené, avagy veszélyeztetné. Az előzetes letartóztatás kérdésében a Pesti Központi Kerületi Bíróság dönt.


Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt és még három embert kedd délután állította elő a rendőrség, mert a XII. kerületben egy szülésnél komplikációk léptek fel, és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán azt közölte, hogy a XII. kerületi helyszínről egy 58 éves nőt állítottak elő, akit foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, majd őrizetbe vették - emlékeztet a hírügynökség. 
Az Országos Mentőszolgálat szerint rohamkocsijukat kedd délután a XII. kerületbe egy újszülötthöz riasztották. Amikor a mentők megérkeztek, a kisfiú nem lélegzett, nem volt elégséges a vérkeringése, ellátását azonnal megkezdték. Az újszülöttet és az anyát kórházba szállították - közölte az mentőszolgálat.

Korábban Geréb Ágnest, az otthonszülés pártolóját az ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolta meg. Nyáron a Fővárosi Bíróságon zajló per elsőfokú tárgyalásán két orvos szakértő azt mondta, hogy a munkájából felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos foglalkozási szabályszegést követett el, amikor még régebben egy szülés levezetésekor nem biztosította az újszülött újraélesztéséhez szükséges eszközöket.


Geréb Ágnes ügyének következő tárgyalását jövő keddre tűzte napirendre a Fővárosi Bíróság.

Kövess minket!

otthonszülés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek