Gondolatokkal vezérelt műkéz

Közzétéve: 2006. 08. 03. 08:48 -

• 2 perc olvasás

Egy balesetben megbénult fiatalember az agykérgébe épített elektródák segítségével át tudja vinni egy robotkarra az elképzelt mozdulatait.

Gulyás Attila

A fiatalember elsőrendű mozgatókérgébe beültettek egy elektródasort, amellyel 96 elektródán keresztül lehet elvezetni az itt található idegsejtek jeleit. Ezáltal 30-50 egyedi idegsejt aktivitása mérhető, illetve, hogy melyik sejt mikor szólal meg. Ha ő elképzel egy mozgást, ezekből a jelekből ki tudják vonni azt az információt, amit a sejtek mutatnak. A rendszer másik végén pedig mozgatható robotkar, vagy pedig egy számítógépkurzor van - mondta a kutató.

Ezek után leültették a fiatalembert egy képernyő elé, és felvillantottak neki a jobb fölső sarokban, bal fölső sarokban, bal alsó sarokban, tehát véletlenszerű helyeken egy-egy célt. Neki azt kellett elképzelnie, hogy odanyúl a sajnos nem működő kezével, közben pedig mérték, hogy az idegsejtek a különböző irányú képzelt elmozdulásokra milyen aktivitást mutatnak. Azt hiszem négy percig tartott, amíg bekalibrálták a rendszert, és gyakorlatilag utána már tudta használni. Egy algoritmus megtanulta, hogyha a fiatalember ide akar nyúlni, akkor a sejtek ezt és ezt mutatják, és a robotkarnak erre a sejtmintázatra ezt kell csinálnia. De azért ez még nem olyan rendszer, amellyel iszonyú finom mozgásokat lehessen végrehajtani, mert ezek a sejtek csak a mozgásirányokat kódolják.

 Például azt, hogy mennyire akarja ő kinyújtani a kezét, vagy milyen sebességgel, milyen pályán, tehát, honnan, hova szeretné elmozdítani, ezt azért ezzel a rendszerrel még nem lehet megoldani. Tehát mondjuk hímezni, vagy festeni így még nem tudna. De arra már elegendő, hogy például egy számítógép monitorán elhelyezett kis ikonokat speciális egérrel vezéreljen. És ha a lakásában, minden dolog, tehát a televízió, a rádió, a kávéfőző hozzá van kötve egy számítógéphez, akkor ilyen számítógépes kapcsolaton keresztül a megfelelő dolgokra rábökve, el tudja indítani ezeket az eszközöket. Ez már pusztán programozási kérdés.

Kövess minket!

művégtag - bionikus gyógyászat
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek