Gusztos Péter a szemléletváltásról
Közzétéve: 2008. 02. 10. 17:39 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2008. 02. 10. 17:39 -
• 2 perc olvasás
A pártja által kívánatosnak tartott szemléletváltozás nem megy máról holnapra.

Gusztos Péter szerint a vizit- és az ápolási díj bevezetése kapcsán már megjelent a magyar társadalomban a szemléletváltás, vagyis a közszolgáltatásokat nyújtó rendszerekben öntudatos polgárok vesznek részt, akik igényesek a minőségre és kiállnak a jogaikért.
Az SZDSZ országos ügyvivője vasárnap Békéscsabán, a pártja által felállított kampánysátorban tartott sajtótájékoztatón elmondta: volt alkalma találkozni néhány háziorvossal, akik "egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy nyíltan is felvállalják, meg kell tartani a vizitdíj rendszerét".
Gusztos Péter emlékeztetett arra, hogy az egészségügy egésze szempontjából "nem egy perdöntő tétel" a vizitdíj, de ha háziorvosi praxisokra bontjuk le, akkor 160-200 ezer forint között van havonta egy-egy körzet bevétele.
Hozzátette: ez jobb esetben lehet egy alkalmazott havi bére a járulékokkal, vagy fedezheti a háziorvosi infrastruktúra, a szolgáltatások fejlesztését is.
Az ügyvivő a szemléletváltás másik példájaként egy olyan orvossal történt beszélgetését idézte fel, aki "némiképpen felháborodva" mesélte el neki: egy betege azzal állt elő, hogy tudni akarja mit, miért írt fel neki, és miért azt a kezelést kapta. "Ebben a vitában a beteg arra hivatkozott orvosának, hogy ő bizony a vizitdíjat és a napidíjat kifizette, úgyhogy neki joga van tudni ezeket az információkat" - hangsúlyozta.
Gusztos Péter ugyanakkor kijelentette, tisztában van azzal, hogy a pártja által kívánatosnak tartott szemléletváltozás nem megy máról holnapra.
"Ez egy nagyon-nagyon lassú, több éves, lehet, hogy több évtizedes folyamat lesz a teljes sikerig (...), de fontos és szükséges szemlélet- és kultúraváltásról van szó" - mondta az ügyvivő.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek