Gyurcsány fotója védi a kórháziakat

Közzétéve: 2007. 07. 31. 07:55 -

• 1 perc olvasás

Gyurcsány, Horváth és Molnár fényképe a borsodi vizitdíj-automaták mellett.


Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlési elnöke azzal indokolta intézkedését, hogy az önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi intézmények dolgozóit akarták megvédeni, mert az emberek többször a dolgozókat szidták, rajtuk töltötték ki a haragjukat a vizitdíj fizetése miatt.
A csatorna híradója úgy tudja, az intézményeket arra is utasították, hogy ha valaki letépné a fotókat, azt azonnal pótolni kell, bár ezt az információt hivatalosan senki nem erősítette meg.


Daróczi Dávid kormányszóvivő közleményében azt írta: "nem ízléses, hogy a fideszes politikus arra használja fel a - vélt vagy valós - hatalmát, hogy a pártpolitikai csatározásokat bevigye közintézmények falai közé". A szóvivő szerint a plakátolási akció azért is meglepő, mert a közgyűlési elnök pártja az országos politikában éppen az ilyen eszközök teljes betiltásával kampányol. Hozzáteszi: a jelek szerint helyi szinten ugyanezt megengedhetőnek tartja a Fidesz.


Ódor Ferenc tisztában van azzal, hogy a vizitdíj százmilliós fejlesztési forrásokat jelent a kórházaknak, s az nem érdekük a betegeknek, hogy ezekből a fejlesztésekből még hosszú évekig ne lehessen semmi - mutat rá a kormányszóvivő.

Kövess minket!

Fidesz BAZ megye vizitdíj vizitdíj automata
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek