Ha műtétes, nem jár ennivaló

Közzétéve: 2010. 01. 28. 14:22 -

• 1 perc olvasás

A borsodi kórház főigazgatója körlevélben inti takarékosságra kollégáit.

Weborvos Archívum

A tervezett műtétekre érkezőknek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a főigazgatói rendelkezése szerint felvétel napján maximum „1 leves jellegű" vacsora rendelhető, a műtét napján étkezést nem kell rendelni, ugyanígy nem jár étel az egynapos sebészeti beavatkozásra érkezetteknek sem, olvasható a HVG-ben.

„A betegszállítás elhúzódása miatt visszamaradt beteg számára nem kell étkezést biztosítani, nem a kórházat terhelő problémáról van szó" - áll abban a levélben, amelyben Csiba Gábor főigazgató inti takarékosságra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház osztályvezetőit.

Rendelkezése nyomán, ha valakit reggel hazabocsátanak, de csak este érkezik meg érte a betegszállító, még ha cukorbeteg is, jobb, ha visz magával élelmet, vagy számít arra, amit a főigazgatói levél javasol, hogy az étkezés lehetőségét „a kihelyezett automatákból biztosítani kell, vásárlás formájában".
Pedig a műtét önmagában még nem jelenti azt, hogy a beteget étlen-szomjan kell tartani. Ha ugyanis csak helyi érzéstelenítéssel operálnak – ilyenek például a szemműtétek, a kisebb ortopédiai beavatkozások – nem igénylik az üres gyomrot.

Kövess minket!

kórházi étkeztetés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek