Hajból, bőrből diagnosztizál
Közzétéve: 2009. 12. 22. 14:54 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 12. 22. 14:54 -
• 1 perc olvasás
A Gyermekrák Alapítvány által adományozott műszer alkalmas a rák kimutatására.

A diabétesz és melanoma korai elváltozásait diagnosztizáló eszközt adott ma át a Gyermekrák Alapítvány elnöke a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórháznak. A mikrószkópos rendszer emberi hajból és bőrből vett mintából diagnosztizálni tudja a rosszindulatú daganatok jelenlétét. A berendezést Mink János, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutató Központjának és a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar professzorának javaslatára vásárolta az alapítvány 2,3 millió forintért.
A mikroszkópos rendszeren alapuló vizsgálat az egyik legkevésbé invazív diagnosztikai lehetőséget adja az orvostudománynak. Korábban több mint 2000 mérést végeztek az egyetemen, illetve a kémiai központban, ahol meglepően jó eredményekre
jutottak a rák diagnosztizálásával, illetve megelőzésével kapcsolatban. Az utóbbi időben sikerült igazolni, hogy az emberi bőr infravörös színképe összefüggést mutat a paciensek egészségügyi állapotával.
Lehetőség van korai stádiumban a melanoma (bőrrák) okozta elváltozásokat is észlelni, így a korai felismerés különösen fontos a gyermekek esetében. Köztudott, hogy az erős napsütés és az ózonlyuk hatása jelentősen elősegíti a bőrrák kialakulását.
A műszer magyarországi működése egyedülálló, semmilyen műtéti beavatkozást nem kell végezni, ugyanakkor gyermekeknél és a felnőtteknél is képes a rák kimutatására.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek