Három változat a sportkórház működtetésére
Közzétéve: 2008. 12. 02. 15:11 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 12. 02. 15:11 -
• 1 perc olvasás
Az Önkormányzati Minisztérium az első változatot támogatja, a kormány várhatóan egy hét múlva dönt a kérdésben.

A költségvetés kényszerű módosítása következtében az eredeti tervekhez képest nyolc százalékkal csökkent a sportágazat 2009-es állami támogatása, de még így is megőrizte a 2008-as szintet – jelentette ki Gyenesei István sportügyekért felelős önkormányzati miniszter kedden, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtti meghallgatásán.
Gyenesei tájékoztatása szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén a Sportkórház jövőbeni működtetésére immár három változat létezik. Az első, hogy a nemzeti sportegészségügyi központ egy általános kórházzal együtt, magántőke bevonásával jelenlegi helyén, az Alkotás úton épüljön fel. A második, hogy ugyanott mindez a Semmelweiss Egyetem keretein belül, állami finanszírozással valósuljon meg, csakhogy ehhez a Pénzügyminisztériumnál nincs meg a forrás. A harmadik verzió pedig az, hogy a sportegészségügyi központ más helyszínre, az Állami Egészségügyi Központhoz kerüljön. Az Önkormányzati Minisztérium az első változatot támogatja, a kormány várhatóan egy hét múlva dönt a kérdésben.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek