Hazaérkeztek a háborús övezetben gyógyító orvosok

Hazaérkeztek az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) IV. Önkéntes Orvosi Missziójának tagjai, akik a kelet-kongói Kiwanja menekülttáborban és apró falvakban a háború szenvedőin segítettek.

Az I., a II. és a III. orvosi misszió tapasztalatai és sikere alapján az Afrikai-Magyar Egyesület újra önkénteseket szervezett és indított a kelet-kongói Rutshuruba. Orvosaink egy hónapos gyógyító tevékenység után térnek vissza otthonaikba. A Háború Gyermekei Segélyakció keretében magyarországi egyéni és céges adományozók támogatása révén tudott segíteni a IV. orvosi misszió a harcok következtében nincstelenné vált családokon, menekült gyermekeken. Az orvosok 100 kg egészségügyi felszerelést vittek magukkal a TEVA, a Boiron, az Alcon, az Astellas és a Wagner Pharma segítségének köszönhetően.

Vujity Tvrtko az Afrikai – Magyar Egyesület házigazdájaként köszöntötte a visszatérő önkénteseket a Ferihegyi repülőtéren. Dr. Kutnyánszky Valéria bükkösdi háziorvos, Dr. Lengyelfi Zsuzsa háziorvos Polgárdiból és Dr. Temesváry Csilla veszprémi szemész szakorvos folytatták kollégáik februárban, áprilisban és júniusban megkezdett munkáját kinti koordinátorunk Kiss Virág és Szerbin Judit közreműködésével. Mobil klinikát üzemeltetve hazájuktól több ezer kilométerre olyan gyermekeken, beteg felnőtteken segítettek, akiknek a menekülés és a kifosztottság miatt teljesen legyengült a szervezetük, a fertőzéseknek így könnyebben áldozatául eshetnek.

Az AHU negyedik orvosi missziója rendkívül sikeres volt. A csapat egy hónap alatt naponta átlagosan 200 beteget látott el, gyógyszert is biztosítva számukra. A napi csúcs 310 beteg ellátása volt.

A kezelt betegek számának és az orvosi misszió költségének összevetése alapján egy beteg megmentése átlagosan 1.000 Ft-ba került. A leggyakoribb betegségek és tünetek: bélférgesség, rühesség, fejfájás, bőrbetegségek, elhanyagolt – fertőzött sebek, alhasi panaszok, nőgyógyászati problémák, láz, Malária, TBC és AIDS megbetegedésre utaló tünetek. Munkájuk során orvosaink ismét fertőző leprás megbetegedéseket is diagnosztizáltak. Gyakori az alultápláltság, láz és köhögés.

Koordinátorunk beszámolójából: "Vasárnapi szabadnapon Dr. Valival és az egyik tolmácsunkkal a menekülttáborba látogattunk. Szerettünk volna pár történetet a saját fülünkkel hallani, a rendelés során ugyanis erre nincs mód és idő. Minden táborlakó megemlíti, hogy a most kezdődött esős évszakban a legnagyobb gondjuk a műanyag takaró hiánya. Sátraik banánlevélből és nádból készülnek ugyanis, ami könnyen beázik. Ilyenkor az összes holmijuk rendszeresen elázik, Ők pedig tocsognak a vízben."

"Éhesen le lehet feküdni, de csuromvizes földön aludni borzasztó" - mesélte egy tízgyermekes anyuka, aki egy sátoron osztozik a családjával. Elképzelhetetlen!

" Három gyermekünket megölték a katonák, csak ketten maradtunk, tavaly október óta élünk a menekülttáborban" – mondta el egy hatvanéves bácsi.

"Egyik reggel arra ébredtem, hogy anyukámat és apukámat lelőtték a katonák. Nem volt időm gondolkozni, menekülnöm kellett. Először egy bokorban húzódtam meg, majd elhagytam a falut és idejöttem a menekülttáborba, egyedül vagyok" – 20 éves fiú

" A falunkat megtámadták a lázadók. Húsz másik férfival együtt sorba állítottak minket, majd tizenötöt lelőttek közülünk, nem tudom engem miért hagytak életben. Ez tavaly ősszel történt, azóta a családommal élek itt a táborban, itt legalább biztonságban vagyunk" – 40 éves férfi.

" A feleségemet pangával /hatalmas kongói kés/ ölték meg, a két testvéremet lelőtték a katonák" – 35 éves férfi.

A táborba a környező falvakból menekültek az emberek.

Meglepetésünkre említettek olyan falut is, ahol már munkánk során mi is jártunk. Nem értettük, hogy miért nem térnek vissza, hiszen nekünk úgy tűnt, hogy minden jobb a tábori körülményeknél. A házaikat lerombolták és a biztonság még mindig nem megoldott.

Ez a rengeteg ember még mindig fél. Inkább nyomorognak iszonyú pici, vizes sátrakban, minthogy hazatérjenek. A MONUC közelsége biztonságot jelent számukra. Találkoztunk olyan menekülttel, aki három éve él különböző táborokban. Milyen élete lehet annak a 80 éves néninek, akinek mindenét elvették és itt kénytelen tengődni ?
A gyerekek itt is fantasztikusak! Jönnek velünk mindenhová, már kérés nélkül is éneklik a "Jambo sana"-t. Könny szökik a szemünkbe a tiszta és csengő hangjuk hallatán. A dal arról szól, hogy mindenkit szívesen látnak Kongóban, mert itt minden rendben van. Semmi nincs rendben, de a gyerekeknek ezt tanítják. Legalább addig elhiszik, amíg énekelnek. Akármerre nézünk, csillogó szemek figyelnek, próbálják minden módon felhívni magukra a figyelmet.

Dr. Valival eldöntjük, hogy beszélünk az alezredessel, megemlítjük neki a ponyva-ügyet, hátha van valami megoldás. A nap végén csöndben ballagunk vissza a szállásunkra."

Bővebb beszámoló a misszió életéről itt olvasható: www.ahu.hu-Blogok-4.Orvosi Misszió

                                                                Afrikai-Magyar Egyesület