Húszhetes szülési szabadság teljes fizetéssel
Közzétéve: 2010. 10. 21. 12:55 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 10. 21. 12:55 -
• 2 perc olvasás
Még nem tudni, a döntés értelmében mikor változik meg a hazai szabályozás.

Az Európai Parlament megszavazta azt a javaslatot, amely szerint az eddigi 14 helyett legkevesebb húsz hét lenne a szülési szabadság teljes fizetéssel az egész unióban. A képviselők többsége támogatta azt a javaslatot is, amely az újszülött apjának kéthetes fizetett szabadságot írna elő.
A legtöbb országban már a baba megszületése előtt megkezdhető a szülési szabadság, de a hossza teljesen különböző. Csupán néhány államban alkalmazzák az eddigi minimum szabályozást – ilyen például Németország vagy Málta, ahol jelenleg 14 hét szülési szabadság jár. Van azonban olyan ország is, ahol jóval több – Írországban például 42 hét – jár.
Magyarország is az élmezőnybe tartozik a 24 hetes szabályozással. Ugyanakkor a kapott összeg aránya elmarad az átlagtól. Nagyon sok helyen ugyanis az édesanya a fizetése száz százalékát kapja a szülési szabadság idején. Több országban kilencven vagy nyolcvan százalékos ez az arány. Nálunk ebben az időszakban a fizetésnek csupán hetven százaléka jár. Ennél kevesebbet csak két országban adnak a kismamáknak, Csehországban és Szlovákiában, ugyanakkor mindkét helyen 28 hétig jár az ellátás.
A most megszavazott uniós direktíva százszázalékos ellátást ír elő – minimum húsz hétig. Nagy vita volt egyébként az európai képviselők között. Sokan a gazdasági válságra hivatkozva ellenezték az elképzelést, hiszen az intézkedés komoly gazdasági, költségvetési következményekkel jár – mondta a Krónikának Keveházi Katalin, aki az Európai Női Lobbi egyik magyar munkatársaként részt vett a tervezet kidolgozásában. A szakember azt mondja: Magyarországon csak látszólag kedvező a 24 hetes szabályozás, hiszen a fizetésnek jelenleg csak a hetven százaléka jár, éppen, mint a táppénz esetében.
A krónika kereste a szaktárcát, de egyelőre nem kapott választ arra a kérdésre, hogy mikorra várható a szabályok megváltoztatása.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek