Intelligens vakcinák

Közzétéve: 2007. 05. 12. 09:16 -

• 1 perc olvasás

Testünk külső környezettel kapcsolatba kerülő felületeit különleges őrszemek, az úgynevezett dendrítikus sejtek védelmezik.

Rajnavölgyi Éva

Péter Langerhans német kutató fedezte fel a bőrben a dendritikus sejteket 1868-ban, és jellegzetes alakjuk alapján nyúlványos, azaz dendrítikus sejteknek nevezte el őket. Bár számuk a többi sejthez képest kevésnek tűnt, nyúlványaikkal együtt a bőr felső rétegében jelentős felszínt képviseltek. Kinézetük és az idegvégződések közelében való elhelyezkedésük alapján Langerhans idegrendszeri sejtekként írta le őket.

Ralph Steinmann igazolta 1973-ban, hogy a felfedezőjéről Langerhans-sejtnek elnevezett sejttípus nem az ideg-, hanem az immunrendszerhez tartozik. A dendritikus sejtkutatást jelentősen hátráltatta, hogy ezen sejtek száma rendkívül alacsonynak bizonyult.

Az 1990-es évek elején jelentős áttörést hozott az a felfedezés, hogy a dendritikus sejtek csontvelői eredetűek, és előalakjaik a csontvelő mellett az emberi vérben is megtalálhatók. A dendritikus sejtek jellemzése és működésük kutatása, valamint alkalmazási lehetőségeik vizsgálata az utóbbi 10-15 évben az immunológiai kutatások előterébe került. Mai tudásunk szerint a dendritikus sejteknek több altípusuk van eredetük, működésük és szöveti elhelyezkedésük alapján. Mindegyik dendritikus sejttípus a vérképző rendszer kialakulásáért felelős őssejtekből jön létre, felnőtt szervezetben ezek az őssejtek a csontvelőben találhatók.

Kövess minket!

sejt
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek