Jótékony és káros klímák

Közzétéve: 2006. 07. 24. 09:40 -

• 2 perc olvasás

Az elhanyagolt nagyobb levegőztető rendszerekben döglött galambot, építési törmeléket is találni a szervizeléskor.


Magyarországon erre szerencsére még nem volt példa, sőt, az ÁNTSZ Járványügyi Osztályának tájékoztatása szerint évek óta csökken a megbetegedések száma. Míg 2004-ben 37 legionellózus megbetegedésről kaptak bejelentést, 2005-ben már csak 13 esetet regisztráltak, és ezek egyike sem volt klímaberendezés használatával összefüggésbe hozható.


Nem csak a baktériumok jelenthetnek gondot; egy rosszul elhelyezett és túl alacsony hőmérsékletre állított légkondícionáló meghűléshez vezethet, illetve "huzatot kaphat" az ember. Általános szabályként oda kell figyelni arra, hogy a "folyamatos tartózkodási helyeken" a légsebesség később ne haladja meg a 0,2 m/s-ot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ne keltsen huzatérzetet a berendezés. Igyekezni kell minél "semlegesebb" helyekre rakni a szerkezetet, semmiképp sem az íróasztalra, ülőgarnitúrára, ágyra irányítva. Emellett a külső környezethez képest maximum hat fokkal érdemes hidegebbre állítani a készüléket a megfázás elkerülése érdekében.


A törvény Magyarországon alapvetően csak a kórházakban írja elő a légtechnikai rendszerek folyamatos ellenőrzését, de a bevásárlóközpontokra, szállodákra, irodaházakra sok nyugat-európai országgal ellentétben nincs ilyen szabályozás - az üzemeltetők itt saját belátásuk szerinti időközökben végeztetik a karbantartást. A gyakorlatban a nagyobb cégek, szállodák általában háromévente végeztetnek nagykarbantartást légtechnikai rendszerükön, az úgynevezett "zsíros" rendszereken (mint például a konyhák elszívó rendszere) évente többször is, mert ezekre már a tűzvédelmi előírások is vonatkoznak - írja a lap.

 
Az ÁNTSZ mikrobiológiai mérésekkel állapítja meg a különböző baktériumok jelenlétét és mennyiségét a légkondícionálókban, ezeket bizonyos határérték alatt ítélik elfogadhatónak. Az ÁNTSZ elsősorban a Legionella baktérium jelenlétét vizsgálja, külön kérésre pedig a penészgomba és egyéb baktériumok mennyiségét is mérik. A Legionella fertőzés veszélye az éves karbantartással elkerülhető,  penészgombák és egyéb kórokozók ellen pedig a különböző szűrőberendezések is védenek. Ha fertőző beteggel - például influenzással - kerülünk egy légtérbe, nem kizárt, hogy a klíma szétszórja a vírust a levegő forgatásakor, de a különféle vírusok nem telepszenek meg a berendezéseken.


A Legionellával együtt a sebfertőzést okozó Pneudomonas aeruginosa nevű baktérium fordulhat még elő a nagyobb rendszerekben, ahol pangó víz van. Ezek előfordulási esélye azonban minimális a kisebb, a lakásban és autóban használatos klímáknál, a baktérium szaporodási tulajdonságai miatt.

Egyes allergiás betegek számára kifejezetten jótékony lehet a karbantartott és megfelelő szűrőkkel ellátott légkondícionáló. A penészgomba spórájára és a háziporatkára - pontosabban a levegőben szálló elhullott atkákra és azok székletére - allergiás betegeknek a levegő páratartalmának csökkentése is igen fontos, mivel a nedves környezet kedvez az említett részecskék növekedésének. Vigyázni kell viszont a túl száraz levegővel is, mivel ez kiszáríthatja a nyálkahártyát, ami növeli a légúti fertőzések veszélyét.

A teljes cikk az Origon

Kövess minket!

legionella baktérium
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek