Jövőre sem az állam ment ki a vízből?

Közzétéve: 2009. 12. 08. 15:48 -

• 2 perc olvasás

A gyorssegély a szervezet eddigi kiadásainak fedezésére, valamint tavaszig tartó ügyeletre elegendő.

Weborvos Archívum

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 6 millió forint, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pedig 9,5 millió forint támogatást nyújtott a balatoni vízi mentést végző Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) számára - mondta Bagyó Sándor, a szakszolgálat elnöke kedden az MTI-nek.


Bagyó Sándor kifejtette, az összeg a szervezet eddigi kiadásainak fedezésére, valamint egy tavaszig tartó ügyelet fenntartására elegendő.


Mint hozzátette, hálás a BFT és a MeH utolsó pillanatban érkező támogatásáért, ugyanakkor elkeserítőnek tartja, hogy a jövő évi költségvetésben sem oldódott meg a civilek által átvállalt állami feladat, a balatoni vízi mentés normatív támogatása. Miközben a mentés egyre professzionálisabb és eredményesebb, s ahhoz a rendőrség mellett nagyban hozzájárulnak a civil vízi mentők, évről évre óriási energiákat kell beleölni a működéshez szükséges pénz "összekalapozásába" - tette hozzá.


A közhasznú szervezet és az általa koordinált civil balatoni vízi mentők ebben az évben több mint háromszáz mentést hajtottak végre a Balatonon. A működési költségekhez az idén eddig 3,5 millió támogatással járult hozzá az állam. A most kapott támogatás egyéb társadalmi segítséggel és szponzori támogatásokkal arra elegendő, hogy májusig folyamatos készenléti ügyeletet tartson fenn a VMSZ, hogy aztán mi lesz, az továbbra is bizonytalan - mondta Bagyó Sándor.


Emlékeztetett arra, hogy az ősztől tavaszig tartó időszak is ad feladatokat számukra. Az elmúlt őszi hónapokban több bajba jutott horgászon, vitorlázón segítettek, és korszerű mentőeszközök állnak rendelkezésükre a jégről való mentéshez is.


A szervezet vezetője szerint elgondolkoztató és méltatlan helyzet, hogy mindössze havi 3 millió forintnyi rendszeres támogatásra lenne szükség a kiszámíthatóan végezhető mentési munkákhoz, mégse tudja ezt az összeget előteremteni sem az állam, sem a régió.


Suchman Tamás, a BFT elnöke az MTI-nek nyilatkozva leszögezte, hogy a mentés mindenkori állami feladat, annak költségeit állami büdzséből kell rendezni. A VMSZ számára a BFT az idei maradványkeretéből át tudott csoportosítani némi összeget, de változtatni kellene a "tűzoltó" gyakorlaton. A jövő év elején át kell tekinteni a vízi mentés helyzetét az egész országban, kiemelten kezelve a Balatont - mondta a politikus.


A balatoni vízi mentésről szólva kifejtette, hogy rengeteg ember életét mentették meg a civilek és a vízi rendőrök. Ez is indokoltja, hogy az eddigi ad hoc megoldások helyett az év elején világossá váljon, ki mivel járul hozzá a további munkájukhoz.  A BFT vízbiztonsági programjának köszönhetően jelentős eszközfejlesztések történtek, de a működési költségek biztosítása állami feladat. Ahhoz, hogy valamilyen szinten normatívvá és stabillá váljon a balatoni vízi mentés finanszírozása a jövőben, a BFT vállalja a koordinációt az érintett állami szervekkel - mondta Suchman Tamás.

Kövess minket!

vízimentés - VMSZ - Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek