Július elsejétől várhatók az elbocsátások

Közzétéve: 2006. 06. 15. 08:15 -

• 2 perc olvasás

A minisztériumi dolgozók távozásáról jövő héten egyeztetnek.

Csizmár Gábor


Normálisan és humánusan hajtják végre a létszámleépítést, és az elbocsátás egyetlen kormánytagnak sem okoz örömet - fejtette ki. A többi között állásközvetítéssel és képzésekkel segítik az elbocsátottak elhelyezkedését, és kezdeményezik a prémium évek program meghosszabbítását. Hozzátette: a minisztériumi struktúra változtatásáról törvény született, mely július elsején lép hatályba. A működési költségeket csökkenteni kell - magyarázta Csizmár.

 
Michalkó Péter a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elnöke úgy fogalmazott: a közigazgatás 1989 óta folyamatosan megújul. A mostani folyamat viszont nem reform. Szerinte mérlegelni kellett volna, mely szolgáltatásokat képes vállalni a kormány és mire nincs pénz. Ezután lehetett volna megmondani, hány emberre nincs szükség. Kifejtette: kormányrendeletben kívánják rögzíteni, hogy a legkilátástalanabb helyzetben lévőket ne lehessen elküldeni.

A köztisztviselői törvény szerint hat hónap felmondási idő jár az elbocsátott dolgozóknak, és attól függően, hány évet töltöttek jogviszonyba, egy-nyolc hónapos végkielégítésre is jogosultak - mondta Réti Sándor. Egy 20 éves minisztériumi állás után a felmentési idő 6 hónap, a végkielégítés pedig nyolc havi fizetés, ez illeti meg az elbocsátottat. Ezzel szemben a Munka törvénykönyve (Mt.)hatálya alá tartozó munkavállaló ugyanennyi munkaviszony után 3 hónapos felmondási időre és 5 havi végkielégítésre jogosult. Ezért ha a köztisztviselőkre vonatkozó törvény módosul az Mt.-ben leírtak szerint, a köztisztviselők "nagyon rosszul" járnak, a példában említett alkalmazott 6 havi fizetéstől esik el. Mint tegnap megírtuk, ha nem módosítják a végkielégítést is szabályozó törvényt, 200 ezer és egymillió forint közötti összeg jár az elbocsátottaknak.

Kövess minket!

Egészségügyi Minisztérium létszámleépítés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek