Kapcsolat a bor és a szájüregi daganat között

Közzétéve: 2012. 02. 12. 12:06 -

• 2 perc olvasás

Sokan úgy vélik, hogy este egy-két pohár bor nem ártalmas az egészségre, ami így nem igaz.

Weborvos Archívum

Az Egyesült Királyságban 20 százalékkal nőtt a szájrákos megbetegedések aránya az utóbbi három évtizedben, ráadásul a betegségben kétszer annyi férfi érintett, mint nő. A brit kormányzat ezért határozott lépésekre szánta el magát: drasztikus elrettentő reklámkampánnyal hívja fel az alkohol veszélyeire az embererek figyelmét. A reklámok a brit Change4Life csatornáján lesznek láthatóak majd, és azt hangsúlyozzák, hogy akik gyakran napi 6 egységnyi alkoholt vagy annál többet fogyasztanak, duplájára növelik a magas vérnyomás kialakulásának a rizikóját. Egy alkohol-egység 10 milliliter tiszta alkoholnak felel meg, ami egyenlő 1 pohár sörrel, 1,5 deciliter borral, vagy 3 cl égetett szesszel) - olvasható a Semmelweis Figyelőn.

A reklám arra is kitér majd, hogy ennyi alkohol háromszorosára emeli a szájüregi daganatok kockázatát. Angliában évente körülbelül 5000 szájüregrákos beteget diagnosztizálnak, valamint a betegség miatt 1800 ember veszti életét. Emellett mintegy 12 millió ember szenved magas vérnyomásban, ami növeli a szívroham és a stroke kockázatát is.

A szakemberek nagy reményeket fűznek a reklámkampányhoz

A hirdetés felhívja az emberek figyelmét, hogy már azzal is csökkenthetik a kockázatokat, ha hetente néhány alkoholmentes napot iktatnak be, és amikor szórakozni mennek, előtte otthon nem isznak, valamint kisebb poharakból és kevesebb alkoholtartalmú italt fogyasztanak a szórakozóhelyeken.

Angliában korábban felmerült, hogy növeljék az alkoholok egységenkénti árát, remélve, hogy a rendelet hatására majd kevesebbet fognak inni az emberek. Ezt azonban arra hivatkozva, hogy nem akarják a "józan többséget" büntetni, inkább elvetették. A szakemberek most a reklámkampánytól remélnek változásokat.

Kövess minket!

alkohol szájüregi rák
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek