Karsai feljelentést tesz az inzulinszerelékek ügyében

Közzétéve: 2007. 04. 05. 10:39 -

• 1 perc olvasás

A rendőrségi feljelentéssel párhuzamosan bejelentést tesz a fogyasztóvédelemnél és a versenyhivatalnál is.

Karsai József


Karsai József szerint a cukorbeteg gyermekek életminőségét javító inzulinpumpához kapcsolódó, a társadalombiztosítás által támogatott szerelékek esetében a megrendelt és kifizetett mennyiségnél kevesebbet szállítottak le a forgalmazók.


A polgármester korábban már tartott egy sajtótájékoztatót, ahol több szülő is bejelentette, hogy a inzulinszerelékekből és inzulinpatronokból kevesebbet kaptak a szállítótól, mint amennyit kifizettek. Időközben más családok is hasonló esetekről számoltak be a képviselőnek - jelezte.


Karsai József - mint mondta - arra is gyanakszik, hogy a szállító cégek esetleg a számlán szereplő teljes mennyiség után igényelték az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) a 90 százalékos támogatást.


A képviselő állítása szerint nem kevés pénzről lehet szó, hiszen például az inzulinpumpáért egy-egy családnak 98 ezer, az OEP-nek viszont 831 ezer forintot kell fizetnie a szállítónak.
Hasonló arányok vannak az infúziós szerelékeknél is. Egy tízdarabos doboznak 27 ezer forint a támogatása, míg a betegnek 9.600 forintot kell érte fizetnie.


A képviselő, aki korábban több rászoruló családnak is kifizette az inzulinpumpa önrészét, elmondta: úgy tudja, az egyik forgalmazó eddig csaknem hatszáz ilyen berendezést szállított le a rászoruló gyerekeknek.


Karsai József elmondta azt is, hogy a rendőrségi feljelentéssel párhuzamosan bejelentést tesz a fogyasztóvédelemnél és a versenyhivatalban is.

Kövess minket!

inzulin
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek