Keddre is összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot

Közzétéve: 2009. 11. 30. 15:14 -

• 2 perc olvasás

Számítások szerint az elmúlt 14 évben körülbelül 15 milliárd forintot fizetett ki a cégnek a magyar költségvetés.

Weborvos Archívum

Nem kapott érdemi információt az Omninvest hátteréről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Nemzetbiztonsági Hivataltól, ezért kedden a főigazgatótól kérnek tájékoztatást – mondta Simicskó István, a bizottság elnöke a hétfői zárt ülést követően a Kossuth Rádiónak.


Simicskó István a Krónikában emlékeztetett arra: azért hívta össze a bizottságot, hogy a képviselők tájékoztatást kaphassanak arról, a kormány milyen nemzetbiztonsági eszközöket vett igénybe a H1N1 vírus elleni oltóanyagot gyártó cég hátterének megismerésére – ugyanis Oszkó Péter pénzügyminiszter erre tett utalást. Hozzátette: azt is szeretnék, ha a közvélemény elé kerülne, hogy kik állnak a cég mögött, és kikhez kerül az oltóanyagokért befolyt pénz.


A hétfői zárt ülésen az NBH egyik ezredesét hallgatták meg a képviselők több mint egy órán át, zárt ajtók mögött, a Képviselői Irodaházban. A bizottság elnöke az ülést követően újságíróknak azt mondta, nem kaptak érdemi információt az ülésen, ezért – a féléves beszámolóval egybekötve – kedden Balajti Lászlótól, az NBH főigazgatójától kérnek tájékoztatást. A bizottság többi tagja nem kívánt az ülésen elhangzottakról beszélni vagy újságírói kérdésekre válaszolni.


Az elmúlt 13 évben senkinek nem volt problémája az Omninvest tulajdonosi hátterével – ezt néhány napja Székely Tamás egészségügyi miniszter mondta, aki nem értette, miért lett ez éppen most fontos - emlékeztet a hírműsor. Szerinte az APEH-nak kell megvizsgálnia, hogy az Omninvest ciprusi többségi tulajdonosa offshore cég-e vagy sem. Azt azonban nem árulja el az adóhatóság, hogy vizsgálódik-e. Az MR1-Kossuth Rádió kérdésére ugyanis csak annyi volt az APEH válasza: adótitok.

Az Omninvest tulajdonosi hátterét homály fedi. A cég szóvivője, Németh Zsolt szerint az a fontos, hogy – bár a fő tulajdonos valóban a Cipruson adózó Sumpter – a pilisborosjenői cég minden kötelezettségét Magyarországon teljesíti. Itt adózik, itt foglalkoztat magyar munkahelyet, minden törvényi feltételnek megfelel – fogalmazott.

Az Omninvest 1995 óta állami szerződés alapján – versenytársak nélkül – költségvetési pénzből állítja elő az influenzaellenes hatóanyagot, évente körülbelül 1 millió 300 ezer ampullányit. Számítások szerint az elmúlt 14 évben körülbelül 15 milliárd forintot fizetett ki a cégnek a magyar költségvetés. Négy évvel ezelőtt vissza nem térítendő támogatást is kapott – kétmilliárd forintot – a madárinfluenza elleni oltóanyag gyártásához - teszi hozzá a Krónika riportere.

Kövess minket!

Omninvest Kft
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek