Kedvezőtlen hírek a Richter és az Egis befektetőinek

Közzétéve: 2006. 10. 12. 08:06 -

• 1 perc olvasás

A jelenlegi intézkedések miatt 3-4 milliárd forintos eredményvisszaesésre számítanak.

azt a csomagot el is készítette becslését


A tegnapi bejelentés hatásán túl számolni kell a nyár elején elfogadott intézkedések, az Új egyensúlyprogram, továbbá támogatás fixesítések 2007. évre vonatkozó hatásaival is. Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója elmondta, a társaság eredménykiesése elérheti az 5-6 milliárd forintot is. A kormány javaslata szerint a gyógyszergyártóknak jövőre a termékeikre kapott társadalombiztosítási támogatás összegének bizonyos százalékát, amit várhatóan tíz és húsz százalék között határoznak majd meg, be kellene fizetniük a gyógyszerkasszába. Ha ez sem elegendő a kassza túllépésének finanszírozására, további forgalomarányos befizetésre is kell számítaniuk a gyártóknak. A korábbi intézkedések közül a négyszázalékos szolidaritási adó bevezetése, a természetbeni juttatások személyi jövedelemadó-kulcsának 44-ről 54 százalékra emelése, a fix összegű egészségügyi hozzájárulás megtartása érintik a Richtert, az energiaárak emelése tovább csökkentheti a társaság eredményeit. A 2006 júliusától érvényes új támogatás fíxesítések miatt a gyógyszergyár több készítménye árát csökkentette, ami szintén eredménycsökkenést okoz.

A Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetségének közleménye

Kövess minket!

Richter Gedeon Nyrt. Egis Gyógyszergyár Nyrt. gyógyszerliberalizáció
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek