Kergemarhakór: két újabb áldozat

Közzétéve: 2008. 04. 07. 17:12 -

• 1 perc olvasás

Ketten meghaltak Spanyolországban a kergemarhakór (BSE) emberi változatában, a Creutzfeldt-Jakob-kórban.

Weborvos Archívum

Mindkét haláleset az ország középső részén, Kasztília és León régióban történt, az egyik három hónappal ezelőtt, a másik februárban - közölte a helyi egészségügyi hatóság. Nem a közelmúltban kapta el a betegséget a két ember, hanem úgy, hogy 10-12 évvel ezelőtt fertőzött húst fogyasztottak.

A madridi egészségügyi minisztérium közölte, hogy a későbbiekben bővebb tájékoztatást tesz közzé. Hozzátette: nem első alkalommal történt ilyen fertőzés Spanyolországban, de részleteket nem közölt erről. A rádió szerint az első és eddigi egyetlen ismert alkalommal 2005-ben, Madridban történt az országban Creutzfeldt-Jakob-szindrómás megbetegedés.

Az angol neve alapján - bovine spongiform encephalopathy - BSE-ként, a közbeszédben kergemarhakórként emlegetett kórt először Nagy-Britanniában, az 1980-as években mutatták ki, és azóta számos európai és Európán kívüli ország állatállományában megtalálták. A feltételezések szerint fertőzött állatok húsából, illetve csontjából készült takarmány fogasztásával terjed az állatok között, és fertőzött hús fogyasztásával emberre is átterjedhet, Creutzfeldt-Jakob-szindrómát okozva.

Kövess minket!

kergemarhakór
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek