Kételkednek a szocialisták

Közzétéve: 2007. 06. 28. 08:05 -

• 1 perc olvasás

Újabb koalíciós vita várható a magánbefektetői jogosítványokról.

Az MSZP kételkedik abban, hogy az SZDSZ-es vezetésű Egészségügyi Minisztérium két hónap alatt, augusztusig ki tudja dolgozni az új biztosítási rendszer jogszabályi hátterét hiba nélkül, hiszen itt sajátos egészségügyi modellt vezetnének be. Eközben a biztosítótársaságok tegnap az Egészségügyi Minisztérium képviselőivel tárgyaltak, akik sok kérdést megfogalmaztak, és a szaktárca ígéretet tett a további egyeztetésre. A kérdések elsősorban a működés részleteivel - például a jogkörökkel, menedzsmentjogokkal és a részesedéssel - kapcsolatosak. Egy másik biztosító képviselője azt mondta: a részletekről nem kaptak pontos információt.

A minisztériumban tegnap annyit közöltek, hogy összességében 50-100 milliárd forintos bevételre számítanak ebből. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter nem volt jelen a megbeszélés egészén, de a végén úgy fogalmazott: várhatóan még ezen a héten megállapodás születik a két koalíciós párt között a biztosítási rendszer átalakításáról. Hozzátette, augusztus végéig kell befejeznie a tárcának a kodifikációs munkát, hogy ősszel a parlament elé kerülhessen a jogszabálytervezet.

Kövess minket!

biztosítási reform
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek