Kétszázmilliós fejlesztés Mezőtúron

Közzétéve: 2014. 02. 19. 07:17 -

• 1 perc olvasás

Új mentőállomást is építenek, ahol két mentőautó áll majd készenlétben.

Weborvos Archívum

Kétszázmillió forint értékű egészségügyi fejlesztés kezdődött Mezőtúron, ennek keretében új egészségházzal és mentőállomással gyarapodik a túri település.

Herczeg Zsolt fideszes polgármester elmondta: a város régi elképzelése, hogy az orvosi alapellátást és a mentőállomást minél közelebb telepítsék a rendelőintézethez, illetve a kórházhoz, megvalósítva ezzel a lehető legközvetlenebb kapcsolatot az ellátási szintek között.

Tájékoztatása szerint a projekt az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Regionális Operatív Programjához benyújtott sikeres pályázat nyomán 130 millió forint támogatásban részesült, a hiányzó 70 millió forintot az önkormányzat adja. A munkák befejezése őszre várható.

A Dózsa György úti központi rendelő műszakilag rossz állagú épületét kiváltva a kórház mellett új egészségházat alakítanak ki, amelyben négy háziorvosi körzeti rendelő, az iskolaorvosi és a védőnői szolgálat kap helyet. Az egészségház a használaton kívüli egykori véradóállomás épületében lesz, e létesítményt az új igények szerint alakítják át. A fejlesztés részeként a 21 ezer lakosú városban új mentőállomást építenek, ott két mentőautó áll majd készenlétben.

Kövess minket!

mezőtúri kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek