Kimaradtak a bábák a szakmai egyeztetésből
Közzétéve: 2010. 04. 09. 16:36 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 04. 09. 16:36 -
• 1 perc olvasás
Több szervezet szerint a bábákat kihagyták az otthon szülést rendező szakmai egyeztetéséből.

Több civil és szakmai szövetség azt kifogásolja, hogy az otthon szülésre vonatkozó jogszabály-tervezet utolsó szakmai egyeztetésére nem hívták meg a bábákat képviselő szervezeteket. "Az Egészségügyi Minisztérium még a látszatra sem ad, hiszen a jogalkotási folyamat demokratikus szabályaira fittyet hányva válaszra sem méltatták a bábák képviselőit, akik szerettek volna meghívást kapni és a szakmai munkában konstruktívan részt venni" - olvasható az Alternatal Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Független Bábák Szövetsége (FBSZ) és a Születésház Egyesület által pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Úgy vélik, felháborító, hogy azok a szakemberek, akikről - többek között - maga a rendelet szólna, nem vehettek részt a jogszabály-tervezet megvitatásában, és éppen azok a szakemberek nem szólalhattak meg az őket is érintő szakmai munkában, akik tudással és tapasztalattal rendelkeznek az otthon szülések kísérésében.
Magyarországon eddig hozzávetőlegesen 3500 nő választotta a szülés kórházon kívüli formáját, amely döntés nem elsősorban az otthoni környezetben való szülésről, hanem az orvos és betegközpontú modell helyett a bábai modell választásáról szól - írták.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek