Konzultációval a meddővé tétel ellen

Közzétéve: 2006. 07. 19. 09:25 -

• 1 perc olvasás

A mesterséges meddővé tétel száz éve joguk a nőknek Ausztráliában. De ez nem jelenti azt, hogy amit szabad, meg is teszik.

Kovács Gábor

Kovács Gábor azt is elmondta, hogy a mesterséges meddővé tételhez száz éve van joguk a nőknek Ausztráliában. De ez nem jelenti azt, hogy amit szabad, meg is teszik. Magyarországon – akárcsak más országokban – nemigen választják majd ezt a lehetőséget a 18 éves lányok. Ráadásul ideális esetben orvosi konzultációt is tartanak, ahol az ilyen korúakat valószínűleg lebeszélik elhatározásukról. Ausztráliában csak akkor kerül erre sor, ha az illető száztíz százalékig biztos a dolgában. A szakma a pácienssel való konzultáció fontosságára hívja fel a figyelmet Ausztráliában is. Ebben tehát teljes az egyetértés. Ott leginkább a katolikus egyház ellenzi az eljárást.

2003 májusában a Nyírő Gyula Kórház és a melbourne-i Monash Egyetem Európában egyedülálló megállapodást kötött. Ennek lényege a Nyírő Gyula Kórház Meddőségi és Asszisztált Reprodukciós Centruma orvosainak és biológusainak ausztráliai továbbképzése, illetve közös tudományos programok, kongresszusok, szakmai látogatások szervezése. Tervezik az úgynevezett preimplantációs genetikai diagnosztika bevezetését, amely lehetőséget adna lombikbébiprogramok során az embriók anyaméhbe való beültetés előtti genetikai vizsgálatra.

Kövess minket!

művi meddővététel
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek