Legyen szem előtt a kézfertőtlenítő!

Közzétéve: 2016. 05. 05. 19:51 -

• 2 perc olvasás

Ha megfelelő helyre teszik a szert, akkor ötven százalékkal többször fertőtlenítenek a kórházakban.

Nem több fertőtlenítőt kell elhelyezni, hanem a megfelelő helyre kell őket tenni ahhoz, hogy mind az egészségügyi dolgozók, mind a látogatók csökkenteni tudják a kórházi fertőzések terjedését – derül ki az egyik gyártó által készített kutatásból.

Ha ugyanis optimális helyekre helyezik el a kézfertőtlenítőket a kórházakban, több mint 50%-kal is nőhet használatuk. A kézfertőtlenítő adagolók számának növelése kevésbé befolyásolja a használati gyakoriságot, mint az, ha ugyanannyi készüléket jobban látható helyekre szerelnek fel.

A kórházakban kiemelten fontos a kézhigiénia a keresztfertőzések elkerülésének érdekében. A WHO is erre kívánja felhívni a figyelmet a május 5-i kézhigiénés világnap köré szerveződő megmozdulásokkal és a helyes kézfertőtlenítés 5 alapelveinek kidolgozásával. A kórházak különféle adottságaira tekintettel a gyártó saját kutatásai és akadémiai kutatások alapján a WHO alapelveket is figyelembe véve a kézfertőtlenítő adagolók optimális elhelyezéséről adott ki ajánlást. A legfontosabb elhelyezési pontok a következők:

1. A kórház bejárata

Sok látogató nem mos kezet a kórházba érkezéskor, ezért a kézfertőtlenítők elérhetővé tétele és a helyes kézfertőtlenítésről szóló rajzok nagy hatásfokkal működnek.

2. Egy 4 vagy több fős kórteremben

• Ilyen kórtermekbe egynél több kézfertőtlenítőre van szükség

• Kutatások szerint a terem bejáratánál, vagy a kézmosónál elhelyezett fertőtlenítőket gyakrabban használják, mint a szoba távolabbi részében elhelyezett készülékeket

• Érdemes a munkafolyamatok útvonalát megfigyelni és felmérni, hogy hol mozognak legtöbbet az ápolók a betegek között és a betegek ágya körül hol merül fel a WHO által megfogalmazott 5 alapelv

3. Egy ágyas szobában

• A beteg ágyához közel, vagy az ápolás helyéhez közel

• Ne tegyük a kézfertőtlenítőt más tárgyak mögé, vagy nem jól látható helyre

4. Nővér szobánál

• Megfigyelések szerint a nővérszoba közelében elhelyezett kézfertőtlenítőket többször használták, mint az ágyak mögé felszerelt készülékeket

• A megszokott útvonalakhoz érdemes kihelyezni a készülékeket

Kövess minket!

higiénia - kórházhigiéné
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek