Luxusszálló lesz a Pető Intézetből?

Közzétéve: 2006. 03. 09. 12:05 -

• 1 perc olvasás

Egyes információk szerint el akarják adni a Pető Intézet Villányi úti épületét.


A napilapot megkereső személyek azt állították, az oktatási tárca és az intézmény kuratóriuma által támogatott Makói Zita kinevezése mögött valójában az intézet budai hegyvidéken található Kútvölgyi úti és a Gellért-hegy lábánál fekvő Villányi úti ingatlanjának eladása áll. Az informátorok szerint már meg is született a szerződés a Villányi úti épület eladásáról, a világhírű módszer szakembereinek és a mozgássérült gyerekeknek tehát hamarosan kiteszik a szűrét. Úgy tudják: az intézetből szálloda lesz.


Ferenczi Tibor, a kuratórium elnöke a lapnak elmondta: felháborító, hogy bizonyos emberek nyilvánvaló hazugságon alapuló teóriákat gyártanak annak érdekében, hogy a közvélemény számára érdekessé tegyék az intézetben kialakult helyzetet. Cáfolta továbbá azt is, hogy adásvételi szerződést kötöttek volna a Villányi úti ingatlanra.


A magyar Nemzet sejtése szerint a volt főigazgató kapott "valamit" azért, hogy elhagyja az intézetet, ám mióta peren kívül megállapodott a kuratóriummal, elérhetelen, ezért nem tudták megkérdezni.

Kövess minket!

Pető Intézet - Pető módszer - Pető András Főiskola
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek