Már annyi a papír, hogy bele se néz az orvos

Közzétéve: 2010. 10. 10. 13:22 -

• 4 perc olvasás

A fórumon a sebészeti beavatkozások biztonságát javító lehetőségeket vették számba.

Weborvos Archívum

A betegeket olyan mennyiségű dokumentáció kíséri Angliában, hogy megesik, az orvosok bele se néznek a papírokba, legfeljebb az első egy-két oldalt futják át, derült ki az angliai tapasztalatokkal felvértezett dr. Kárpát Edit radiológus előadásából a 10. betegbiztonsági fórumon a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában (SE EMK).

Angliában az ellátási hibák miatt megítélt kártérítést egy közösen létrehozott pénzügyi alapból fizetik az ellátók. Ahhoz, hogy minél nagyobb részesedéshez jussanak ebből az alapból, különböző, egyre magasabb követelményeket állító szinteket kell elérniük az akkreditáció során. Kárpát Edit elismerte, hogy időnként túl bürokratikus a rendszer, hiszen tíz beteg anyaga, akár méteres irathalmazzá válhat a szükséges dokumentáció előteremtése miatt. Az előírások már-már olyan rigorózusak, hogy esetenként nem egy dokumentum tartalmát vizsgálják, hanem azt, hogy egyáltalán megvan-e, és persze mindezt dokumentálniuk kell. A hatalmas papírhalmazt például a sebészek képtelenek átnézni, ezért előállt az a veszély, hogy bele se néznek. Lassan maga a rendszer átláthatatlanná válik az előadó szerint, aki úgy véli: ennek ellenére van mit tanulnunk az angoloktól, hiszen a rendszer nagyon ösztönző, de természetesen a használhatatlan dolgokat nem kell átvennünk.

A fentebb írtak is bizonyítják, hogy az egészségügyi ellátás biztonságának erősítése jelentős kihívás az ellátók számára. S miután a betegbiztonsági problémák jelentősége egyre növekszik, így egyre több megoldási javaslat is születik.

A NEVES program részét képező csütörtöki fórum témája így ezúttal elsősorban a sebészeti beavatkozások biztonságát szolgáló eljárások megismerése volt Betegbiztonsági a’la cart, avagy nemzetközi receptek címmel.

„Az igazi probléma nem a rossz orvosok megakadályozása abban, hogy ártsanak a betegeknek, hanem az, hogy miként óvjuk meg a jó orvosokat hasonló cselekedetektől" - idézte Atul Gawande sebészt dr. Lám Judit, a NEVES csapat tagja. Felsorolta azokat az eseményeket, amelyeket „never events"-ként jelöl a szakirodalom. Ezek olyan incidensek, amelyek legjobb lenne, ha soha nem történnének meg, hiszen a beteg életében súlyos károsodást okoznak, miközben teljes biztonsággal elkerülhetők. Gondoljunk a rémtörténetbe illő betegcserékre, a beteg láb helyett az egészséges amputációjára, vagy a bent felejtett sebészeti eszközökre, törlőkendőkre. Amerikában például 2007-ben 1500 betegben marad benn valamilyen idegen test műtétek után.

A hibák elkerülésére a WHO a pilótáktól átvett, az ellátásra adaptált ellenőrző listát (Surgical Safety Checklist) ajánl azért, hogy minden esetben és minden betegen a megfelelő beavatkozást végezzék el. A sebészeti ellenőrző listát szakemberek, orvosok dolgozták ki. Egyszerű, gyors és praktikus eszköz, amely minden műtétnél alkalmazható, előnyös, mert védelmet jelent a betegnek és az ellátónak is, bevezetése pedig alacsony forrásigényű – állítják a WHO szakemberi. Van egy pre-, egy intra- és egy posztoperatív szakasza.

Bevezetése és ajánlása előtt nyolc intézményben próbálták ki a listát, amelynek több hozadéka is volt: a legfontosabb, hogy egyharmaddal csökkent a komplikációk száma. Az alkalmazók többsége (79 százaléka) szerint könnyű volt a használata, és 93 százalékuk egyenesen szerette volna, ha a rajta végzett beavatkozáskor is használják a listát.

A kampány 2008-ban indult, és bár 122 ország közel négyezer kórháza vesz részt benne, az aktívak száma nem éri el a kétezret – az inaktívak között található két magyarországi, egy budapesti és egy pécsi intézmény is.

A Sebész Szakmai Kollégium pozitívan fogadta a kezdeményezést, elkészítette az egységes hazai listát, jelezve, hogy az természetesen a helyi szokásoknak, követelményeknek megfelelően bővíthető. „A lista lefedi a jogi szempontból leginkább releváns, típusos tévedési lehetőségek ellenőrzését" – olvasható dr. Oláh Attila titkár tájékoztatójában.

A betegbiztonsági fórum résztvevői a gyakorlat oldaláról fogalmazták meg véleményüket. Elmondták, hogy lényegében minden műtétnél megtörténik ez a fajta egyeztetés, igaz, nem dokumentálják. Szkeptikusak voltak a lista hatásosságát illetően, ugyanis szerintük rutinná válhat a kitöltése, amit akár a műtősfiúval intéztetnek el, ráadásul a beavatkozás előtt. Azt sem tartották szerencsésnek, hogy az általános jellegű kérdések elterelhetik a figyelmet a konkrét esetből adódó problémákról. Abban viszont egyetértés mutatkozott körükben, hogy a sebészeti team kommunikációját javíthatja egy ilyen ellenőrző kérdéssor.

A résztvevők arról is tájékozódhattak Lovas Kornéliának köszönhetően, hogy melyek a NEVES csapat által rendszeresen követetett és leghasznosabbnak ítélt betegbiztonsággal foglalkozó nemzetközi források.

Dr. Belicza Éva programvezető beszámolt arról, hogy újdonságokkal, változásokkal készülnek a harmadik évben: a jelentési lapokat egyszerűsítik, és új honlap is készül: mindez azért, hogy elősegítsék az intézmények jelentési hajlandóságát és elemzési tevékenységét. A további NEVES tervek között szerepel egy kiadvány megjelentetése a betegesések kutatási eredményeiről, illetve hírlevéllel készülnek a nemzetközi szakirodalomra is támaszkodva.

Kövess minket!

betegbiztonság - ellátási hiba sebészet
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek