MDF Népjóléti program

MDF Népjóléti program

AZ EGÉSZSÉGÜGY STRATÉGIAI ÁGAZAT

Az elmúlt évek egymásnak ellentmondó, következetlen, félbehagyott és el sem kezdett intézkedései súlyos helyzetet teremtettek Magyarországon az egészségügyi ellátórendszerben. A kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság rontja az egészségügyben dolgozók hozzáállását, elkötelezettségét, és egyre több dolgozót pályaelhagyásra vagy más országokban vállalt munkára ösztönöz. Az egészségügyben a legnagyobb feszültséget egyre inkább az orvosok és szakdolgozók hiánya jelenti, ezáltal egyre jobban romlik az ellátás színvonala.

A magyar lakosság egészségi állapotának, megbetegedési mutatóinak közismerten rossz adatai azt mutatják, hogy az egészség megőrzéséért, tehát a betegségek megelőzéséért a szavakon túl alig történt valami. Csak az vezethet eredményre, ha egymással összefüggő, összehangolt, széles körben ható programokat tervezünk. Nem külön-külön egyes betegségek „ellen" folytatunk harcot, hanem komplexen, lelki és testi egyensúlyunk, vagyis az egészség megőrzésért!

Magyarország számára az egészségügyi ellátórendszer jól tervezett átalakítása, az ellátás fejlesztése gazdasági kitörési lehetőséget jelenthet, fogalmazhatunk úgy is, hogy az egészségügyi ellátórendszer stratégiai ágazat! Hazánk időjárása, gyógyvizeink, élelmiszertermelésünk hagyománya és nem utolsósorban gyógyító személyzetünk felkészültsége ma még megfelelő hátteret biztosít ehhez.

Az Európából érkező betegek ellátása, rehabilitációja a biztosítójukkal kötött szerződések alapján hatalmas – ma a nyugati határszéleken már jó jövedelmet hozó – lehetőség! A határon túli területek lakóinak egészségügyi ellátása – a gazdasági lehetőségek mellett – a határok feletti nemzetegyesítés fontos elemévé is válhat!

Céljaink:
- növelni az egyén felelősségét saját egészségének megőrzésében;
- növelni az állam felelősségét a betegségek megelőzésében és a gyógyítás szervezésében;
- biztosítani az egészségügyi ellátás minőségét a dolgozók megtartásával, az ellátás körülményeinek javításával.

Ennek érdekében:
- többletforrásokat kell teremteni az egészségügyi ellátásra;
- meg kell teremteni az egészségügyi ellátás biztonságát, megőrizve a jól képzett egészségügyi dolgozókat, biztosítva az utánpótlást;
- széles körű megegyezést, világos jövőképet és az intézkedésekben kiszámíthatóságot kell biztosítani.

A megvalósítás eszközei
Az egészségügyre fordítható kiadások növelése az adóbevételekből, a költségvetésből nagyon korlátozott. A gazdasági válság, a konvergencia-program végrehajtása, az euró bevezetéséhez szükséges lépések nem teszik lehetővé a költségvetési bevételek növelését, sőt a versenyképesség érdekében csökkenteni kell az adó és járulékterhelést. Illúzió tehát minden olyan elképzelés, mely szerint csupán szándék kérdése az, hogy mennyivel költünk többet a költségvetésből egészségügyre.

A betegellátás normális működése érdekében többletforrásra van szükség, emellett kiszámítható környezetet kell teremtenünk tisztességes szabályozással, világos jövőképpel, az alábbiak szerint:

15 pont az egészségügyért

Többletforrás

1. Elég volt a mellébeszélésből, a paraszolvencia kifehérítése szükséges! Meg kell teremteni a választott orvos megfizetésének lehetőségét tisztességes tarifarendszerrel, az alapbiztosítást kiegészítő biztosítás lehetőségével. Az orvosnak fizethető tarifát nem a biztosító által fizetett térítés helyett, hanem amellett fizetné az a beteg, aki választani akar az orvosok között. Ennek a tarifának egy részét a kórház kapná, a szakdolgozók bérének kiegészítésére. A betegek pedig jogosan várhatnák a megfizetett orvos figyelmét és felelősségét az ellátásban.

2. Vezessük be a kórházakban az étkezési hozzájárulást!
Már napi 500 Ft befizetésével biztosíthatjuk mindenki számára, hogy megfelelő kórházi diétát kapjon. Ez az összeg könnyítene a kórházak helyzetén, miközben nem jelentene nagy megterhelést a családoknak, hiszen otthon is étkezünk.

3. A vissza nem igényelhető ÁFA-t juttassuk vissza az intézményeknek! A biztosítótól kapott összegnek kiszámítható az ÁFA tartalma. Ma ezt az egészségügyi intézmények nem igényelhetik vissza. Van megoldás erre a problémára akkor is, ha az egészsgügyi szolgáltatás nem kerül be az ÁFA körbe (ami újabb nehézségeket okozna, és Európában sem gyakorlat). Több országban ezt úgy oldják meg, hogy a biztosítótól kapott összeg ÁFA részét direkt módon a költségvetés visszafizeti annak
az egészségügyi intézménynek, ahol a szolgáltatást elvégezték. Ez növeli a fejlesztésekre fordítható forrásokat, és megkönnyíti a tőkebefektetést, a beruházást az egészségügyi ellátórendszerbe.

4. Hozzunk létre kötelező ellátásszervező alapbiztosítást (ESZA)!
Fix összegű befizetéssel – az EHO-nak megfelelő, ám fokozatosan növelt összeggel – mindenki számára kötelező, de egymással versengő, választható alapbiztosítást javasolunk. Ez a biztosító a hozzá befizetett összeggel gazdálkodna csupán, nem az OEP-be fizetett összegekkel. Szerződéseket kötne a szolgáltatókkal, ellenőrizné és szervezné a beteg-utakat, az ellátásokat. Az általa igazolt ellátások után az egészségügyi ellátásért fizetett díj nagy részét az OEP, kisebb részét pedig az alapbiztosító fizetné. A törvényben meghatározott ellátások mellett kiegészítő biztosítást is köthetne, pl. a választott orvosnak szánt „tarifa" biztosítást. Ezt az alapbiztosítást létrehozhatnák többek között a korábban már gyakorlatot szerzett egészségpénztárak és a korábbi irányított betegellátási központok (IBR) is.

5. Önálló ápolásbiztosítást kell kialakítani! Az idős korosztályok létszámának növekedése miatt rohamosan nő az ápolás iránti
igény. A munkavállalók által fizetett már plusz 0,5 % járulék is mintegy 35 Md Ft többletforrást jelentene az idősek otthoni vagy intézeti ápolására. Az ápolásbiztosítás fizetné a házi ápolást, ápolási eszközkölcsönzést, a hospice ellátást, az ápolásiosztályokon, ápoló otthonokban történő ellátást, a véglegesen kialakult állapotban lévő személyek gyógyászati segédeszközeit – mint pl. inkontinencia-betét, sztómaellátás stb.

6. Önálló sport-, munkahelyi baleset és foglalkozás egészségügyi biztosítást kell kialakítani! A jelenlegi járulékot az egészségbiztosítási alapból leválasztva önálló biztosítást kell létrehozni. Ezzel a munkaadókat érdekeltté lehet tenni a munkahelyi baleset elleni védelemben és egészségvédelmi programokban.

7. Az amortizáció forrásának megteremtése az egészségügyben országos amortizációs alap formájában. Az amortizáció teljes összege évi mintegy 15-25 Md Ft. lenne. Valamennyi önkormányzat fejkvótát fizetne a lakosai után a létrehozandó amortizációs alapba, és az állami költségvetés ezt kiegészítené. Az amortizációs alap ezután egy olyan kassza, amelyből meghatározott szabályok szerint az egészségbiztosítási pénztár által a gyógyításért fizetett összeget kiegészítik egy amortizációs résszel. Így megoldódna az, hogy minden önkormányzat hozzájáruljon az ország összes egészségügyi intézményének fenntartásához, még akkor is, ha területükön nincs ilyen intézmény. Mégpedig annak az intézménynek a fenntartásához, amelyben lakosuk gyógyul, legyen az akár az ország másik végében is!

8. Teremtsük meg a magánszolgáltatók szabályozott bekapcsolódási lehetőségét a szolgáltatásba! A hiányzó kapacitások, meg nem felelő színvonalú ellátást nyújtó vagy teljes rekonstrukciót igénylő intézmények esetén legyen lehetőség arra, hogy magánforrásból létesülő intézmény vegye át az eddig működő szerepét.

9. Teremtsük meg a biztosítási rendszerben az intelligens kártya használatát központi nyilvántartással, az elektronikus adatellenőrzés lehetőségével! Ennek következtében megszüntethetők a pazarló párhuzamos ellátások a rendszerben. Az átlátható környezet, a kiszámítható jövő és a tisztességes szabályozás jegyében.

10. Az orvosi tevékenység végzéséről, az orvosok jogállásáról szóló törvény megalkotása. Ez azt eredményezné, hogy az orvosok többsége nem közalkalmazottként, hanem szerződéssel dolgozna (szabadfoglalkozású orvosként), sőt akár több kórházban is dolgozhatna konzultánsként, vagy több helyen is operálhatna, háziorvosként vagy szakrendelésben dolgozó orvosként bejárhatna a kórházba is stb.

11. A szabad orvosválasztást, szolgáltatók közötti szabályozott versenyt, illetve az új szolgáltatók belépését lehetővé tevő jogszabályi és gazdasági környezetet kialakítása.

12. A háziorvosi ellátás, járóbeteg szakellátás, az egy napos ellátás, a kistérségi (járási) egészségügyi központok megalapozott, kiszámítható fejlesztése. A praxistörvény megváltoztatása, a járóbeteg-szakellátás működtetésének orvosok általi privatizálása (kapacitásbővítés, az ilyen ellátási formák finanszírozásának bővítése, a jogszabályi korlátok feloldása).

13. A fekvőbeteg ellátó kapacitás áttekintése, az országos központok kialakítása a kapacitások újrarendezése.

14. Szigorú szerződési feltételek kialakításával a kórházak működtetésének privatizálása.

15. Az ellátórendszerben határozott minőségi ellenőrzés. A személyi és tárgyi feltételek folyamatos ellenőrzése mellett a vizsgálati és kezelési előírások (protokollok) megtartását, a gyógyítási munkafolyamatok szabályozottságát és ellenőrizhetőségét biztosítani kell!

CSALÁDI PÓTLÉK HELYETT EGÉSZ NAPOS INGYEN ISKOLÁT A
KÖZOKTATÁSBAN

Akkor szolgáljuk igazán a gyermekek és családok érdekeit, az a leghasznosabb a társadalom számára is, ha magas színvonalú oktatást biztosítunk jó körülmények között. Ehhez arra van szükség, hogy alapvetően megváltoztassuk a gyermekek, a gyermekes családok támogatásának módszereit. Azt javasoljuk, hogy legyen az iskola egész napos intézmény, négyszeri étkezéssel (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna), és a diákok kapják ingyen a tankönyvet, taneszközök zömét. Teremtsük meg a lehetőségét annak, hogy a gyerekek az iskolában tanuljanak, a tankönyvet is tarthassák az iskolában! Külön kiemeljük az egész napos oktatás szocializációs szerepét, mellette a kulturális tényezőket: a viselkedés, az egyéni és társadalmi kommunikáció, erkölcsiség közös gyakorlását, a "magas kultúra" igényének felkeltését a gyermekkorban.

Minden családnak, a középosztály nagyon sokat dolgozó tagjai számára is biztonságot jelent a gyermek egész napos iskolája. Ha délután otthon már nem a lecke megírásával kell foglalkozni, akkor marad idő családi programokra, játékra is. Minden tanítási szünetben számolnunk kell azzal, hogy a szülők többsége dolgozik. Tehát az iskolák összetartó - ingyenes! - programokkal kell, hogy szolgáljanak! Mindez nagyon szükséges, és társadalmi kohéziót növelő eszköz volna! A tárgyi feltételeket, kulturált étkezőket, használható sportpályákat, a szabad idő tisztes eltöltésére szolgáló eszközöket, könyvtárakat, számítógépes eszközöket biztosítani kell. Az uniós források erre is lehetőséget teremtenek.

Az egész napos iskola emberibb életrend-modellre taníthatja meg gyermekeinket. Az étkezés nem marokból gyorsan-evést jelent majd. Egészségi következményei mellett a társadalmi és kulturális kohézió is hatalmas erőt jelent! A hátrányos helyzetű családok gyermekeinek tanulási körülményei javulnak, szocializációjuk az iskolai programokon keresztül javulhat, ezért javaslatunk közműveltségi és társadalmi következményei óriásiak lehetnek.

Az iskolák helyzete stabilizálódik, a képzett tanárok munkája biztossá válik, sőt többen visszatérhetnek a katedrára, és így a megnövekvő normatívából jobb színvonalú oktatást, nevelést lehet biztosítani.
A középosztály tagjai, akik magasabb jövedelmükből több adót fizetnek, joggal érezhetik majd, hogy adójukért a saját gyermekeik is megkapják a társadalomtól azt, amit minden gyermek!

A családi pótlék a gyermek oktatását, nevelését hivatott támogatni. Bár tudjuk, hogy a legtöbb családban valóban a gyermek a legfontosabb, de azt is tudjuk, hogy számos esetben nem a gyermek javára, hanem alkoholra, cigarettára esetleg játékgépekre, cukros üdítőkre megy el z állami költségvetésből adott támogatás jó része, vagy uzsorásokhoz vándorol.

Azt javasoljuk, hogy az óvodás kor utolsó évéig járjon minden gyermek után a családi pótlék. Adjuk alanyi jogon az egész napos iskolát minden gyermeknek 14 éves korig, majd 14 éves
kor fölött akkor járjon családi pótlék, ha a gyermek tanul.

Azt javasoljuk, hogy minden olyan normatívát, ami szétaprózva, külön-külön címeken, engeteg adminisztrációval jut el az iskolákba (tankönyv-támogatás, ingyenes tankönyvtámogatás, étkezési támogatás, ingyenes étkezés kiegészítés stb.), valamint az iskoláskorú germekek után járó családi pótlék összegét juttassuk az iskoláknak az állami normatíva mgemelése formájában. Ez a jelenlegi normatívát 50-60%-al növelné meg. Ezzel annyi tbbletforrást juttatnánk az iskoláknak, amelyből már működtethető az egész napos ingyen iskola! A család szociális helyzetével ne az iskolában foglalkozzanak! Abban az esetben, ha a család szociális helyzete eddig is olyan rossz volt, hogy a gyermekek ingyenes ellátásokra voltak jogosultak, a családi pótlék helyett a szociálpolitika egyéb eszközeivel, célzott támogatással kell a családon segíteni. Az általunk javasolt megoldás ezt nem zárja ki, sőt átláthatóbbá teszi.

Azt mondjuk, hogy az iskola mindennél fontosabb, ezért meglévő forrásainkat koncentrálni kell a jövő nemzedéke érdekében. Meggyőződésünk, hogy javaslatunk valódi esélyegyenlőséget teremt a közoktatásban és tisztább helyzetet a szociális ellátásban.

FELELŐS GAZDÁLKODÁST AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉVEL, A SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSOKKAL

A rászorultság elvén alapuló, célzottan és átláthatóan működő segélyezési rendszer kialakítása széles körben hangoztatott cél. Ez a rendszer csak akkor nevezhető valóban szolidárisnak, ha
a társadalom támogatásában valóban az arra rászorulók részesülnek. Ahogy az államnak joga van beavatkozni a társadalmi folyamatokba az adóforintok összegyűjtése érdekében, úgy joga van az adóforintokból nyújtott állami támogatás célszerű elköltését is szabályozni. A munkával megszerzett jövedelem elköltésébe az állam nem szólhat bele. A mások adójából származó állami segély felhasználásába viszont – a megfelelő mértékig - igen. Ma is számos szociális támogatás célhoz kötött. Pl. ma sem kap pénzt a család azért, hogy étkezést biztosítson a gyermekének napközben, hanem kizárólag az iskolai étkezéshez nyújt támogatást az állam normatíván keresztül, s a példákat még sorolhatnánk.

Az adófizetők befizetéseiből fenntartott rendszerrel szemben a legalapvetőbb követelmény az, hogy a rászorulók valóban a család, a gyermekek szükségleteinek megfelelő célokra fordítsák az állami juttatást. A jelenlegi készpénzes rendszerben reális a veszélye annak, hogy élelmiszer, ruha vagy lakásfenntartás helyett egészségkárosító, élvezeti cikkekre, játékgépekre megy el a társadalmi támogatás egy része, vagy uzsorásokhoz jut.

Igazságos, célzott és átlátható segélyezési rendszerre van szükség. Indokolt tehát a készpénzes segélyezési rendszert megfelelően átalakítani, és a szociális kártya országos bevezetésének társadalmi, jogi és anyagi feltételeit megteremteni.

A szociális kártya ötletének első felbukkanásakor azonnal kijelentettük: bár szakmailag egyetértünk a kártya céljával, mi is látjuk a megoldás buktatóit, és nem értünk egyet bevezetésének szétszórt, egyes önkormányzatok által szorgalmazott formájával. Nem tudunk ugyanis elfogadni egy olyan rendszert, mely csak növeli a rászorulók kiszolgáltatottságát, és növeli a rendszerben rejlő buktatók – a korrupció és a visszaélés – lehetőségét. Meggyőződésünk, hogy ebben a nagy horderejű kérdésben az Országgyűlésnek kell döntenie, csak a legmagasabb szintű szabályzás garantálhatja, hogy a szociális kártya – számos nemzetközi példához hasonlóan – valóban a célzott és hatékony támogatás eszköze legyen, s nem pedig a kirekesztés, a megbélyegzés, és a haveri köröknek juttatottmonopóliumok szimbóluma.

Az MDF bankkártyaszerűen működő „szolidáris" kártyát javasol, mely az egész országbanhasználható lenne, valamennyi vásárlás esetén, és a korlátozás kizárólag az alkohol tartalmú italokra és a dohányárura vonatkozna. A szociális kártya bevezetésével csökkenhet a feketegazdaság, növekszik a készpénz helyett az ellenőrizhető bankkártya-használat, és támogatni lehet a helyi kis- és középvállalkozásokat is, hiszen a rászorulók jórészt helyben költik el az állami támogatást.

Minden józanul gondolkodó ember látja, hogy a jelenlegi szociális rendszer kudarcot vallott a segélyek méltányos elosztásban. Elégedetlen mindenki – a adófizető polgárok és az állam támogatására szoruló szegény emberek, rászoruló családok egyaránt. Dühösek, mert azt érzik, hogy a politika az elmúlt években semmit nem tett a segélyezési rendszer hatékonyságának növelése érdekében, mert azt látják, hogy a befizetett adóforintokat az állam gyakran hatástalanul elherdálja. Az elégedetlenséget és a haragot a szélsőséges demagógok rosszhiszeműen meglovagolják. A reform itt nem a káoszt, hanem éppen a szociális rendszer és a békés társadalmi együttélés
megmentését szolgálja. A sokéves tétlenkedés, a szociális rendszer hibái vezettek a kérdés etnikai konfliktusként való téves felfogásához, amely kiváló alapot teremt a gyűlöletpolitikának.

Az MDF azért akarja törvényesen bevezetni a szociális kártyát, hogy a segélyezés rendszere kikerüljön a szélsőségek eszköztárából.

FELELŐSSÉGGEL A JÖVŐ GENERÁCIÓIÉRT, A JÖVŐ NYUGDÍJASAIÉRT IS!

A Magyar Demokrata Fórum a szükséges adatok ismeretében – összhangban számos szakmai fórummal – azt állítja, hogy szükség van a nyugdíjrendszer átalakítására annak érdekében, hogy a ma még dolgozó korosztályok számára is működjön az időskori biztonságot jelentő nyugdíjrendszer. Véleményünk szerint ez az átalakítás a Svédországban bevezetett reform alapelveinek figyelembevételével történhet. Hihetetlen és abszurd, hogy egyesek – rövid távú választási megfontolásból – a „svéd" modellt valamiféle népnyúzó megoldásként állítják be. Svédország közismert jóléti állam, egyben demokrácia, ahol a nyugdíjreformot az éppen kormányzó párt és az ellenzék megállapodása alapján vezették be. Ki hiszi el azt, hogy közösen, saját népük kárára döntenének?

A svéd modell kidolgozása, majd fokozatos megvalósítása nem a jelenleg nyugdíjban lévő korosztályokat érinti közvetlenül, hanem a jövőben nyugdíjba vonulók biztonságát teremti meg. Annyiban érinti a jelen nyugdíjasait, hogy érdekeltséget teremt abban, hogy a ma dolgozók minél magasabb bevallott fizetés után fizessenek járulékot, mert szorosan összeköti a befizetett járulékok összegével a majdani nyugdíj összegét. Ha pedig a ma dolgozók többen és magasabb fizetés után fizetnek járulékot, akkor a ma nyugdíjasainak biztonságban lesz a nyugdíja! Ám ha nem változtatunk a jelenlegi rendszeren, akkor a fiatal generációk nem látják biztosnak saját jövőbeni nyugdíjukat, ezért igyekeznek elkerülni a járulékfizetést, és más módon felhalmozni saját jövőjük érdekében. Már ma is nagyon sok a potyautas, ezért is okoz évről évre vitákat a nyugdíjak mértéke, és növekvő költségvetési hiányt a nyugdíjkasszában. Bármit ígérhet is választási célból a két nagy párt, minél többet ígérnek, annál gyorsabban kerülhet veszélybe a mai nyugdíjasok pénze!

A svéd modellben a nyugdíjak kifizetése szorosan követi az ország gazdasági helyzetét, nem kaphatnak kevesebbet, ha az ország gazdasága növekszik (ahogy ez megtörtént már Magyarországon), igaz, nem kaphatnak többet sem akkor, ha az ország gazdasági nehézséggel küszködik, és nő a munkanélküliség, a dolgozók fizetésének értéke csökken. A különböző generációk együtt sírnak, együtt nevetnek. A nyugdíjrendszer nem halmoz föl adósságot,
megterhelve a jövő generációit, és a nyugdíjak kifizetése nem terheli túl a gazdaságot, rontva a jelen gazdasági növekedés kilátásait, a munkahelyek megőrzésének lehetőségét.

A svéd modellben rugalmas nyugdíjba vonulás lehetséges, mindenki pontosan kiszámíthatja, hogy mikor érdemes nyugdíjba mennie, és ha tovább dolgozik, mennyivel több nyugdíjat kaphat. Ha valaki nem tud élete során elegendő járulékot fizetni, akkor a költségvetésből kiegészítve minimál-nyugdíjra jogosult. A házastársak életük során megoszthatják egymás között a befizetett járulék alapján járó pontokat, így amikor elérik a nyugdíjas kort, egyenlő nyugdíjra számíthatnak.

Meggyőződésünk, hogy mielőbb változtatni szükséges, mert a nyugdíjrendszerben a jól megtervezett átalakítás is évtizeden át tart. A jövő generációi iránt felelősségtudatában a hatalomvágyból elkövetett ígérgetés helyett józan tervezésre van szükség!