Még keresik az onkológust
Közzétéve: 2010. 01. 27. 09:11 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 01. 27. 09:11 -
• 2 perc olvasás
A betegektől kérnek beszámolót gyógyulásuk történetéről és arról, vajon az ő orvosuk-e az év onkológusa?

A Magyar Rákellenes Liga, „Az év onkológusa – az én orvosom" címmel pályázatot hirdet. Olyan, lehetőleg géppel írt pályaműveket várnak, amelyben a pályázó megosztja az olvasókkal gyógyulása történetét, valamint javaslatot tesz arra, hogy kié legyen „Az év onkológusa - az én orvosom" cím. A legtöbb szavazatot kapott onkológus kapja meg a dr. Dollinger Gyula emlékérmet.
(Dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a hazai rákkutatás úttörőjének is számít.)
A jeligés pályázatnak minimum 2500 karakter terjedelműnek kell lennie, felső határ nincs.
Bírálati szempont, hogy a pályamű a Párizsi Charta által javasolt alapelvek megvalósítását jól példázza-e:
• hitet tett az emberséges kezelés és a minőségi rák-ellátás mellett, egyenlő partnerként kezelve a rákos betegségben szenvedő embereket
• hangsúlyozta az új orvosi kutatások fontosságát, illetve azt, hogy ezek a kutatási eredmények minél hamarabb utat találjanak a klinikai területre
• szót emelt a megbélyegzés, a félelem és a közömbösség ellen, hogy a közvéleményt megfelelő irányba befolyásolja
• kiemelte a tájékoztatás fontosságát, hiszen egy tudatos és tájékozott beteg könnyebben részt tud venni a rá vonatkozó döntések meghozatalában, illetve fokozottabban tud együttműködni az orvosokkal a terápia sikerének érdekében
• egyik legfontosabb szempontként a korai felismerést, illetve a szervezett rákszűréseket nevezte meg
• a rákbetegek általános: fizikai, lelki és szociális szempontokat is magában foglaló jólétének, azaz életminőségének javítását - tekintet nélkül a betegség fokára és kimenetelére, illetve különös hangsúllyal a fájdalom kezelésére a betegség minden szakaszában - ugyancsak az elsődleges célok közé helyezte.
A pályázat nyilvános eredményhirdetése: 2010. április 10-én a Nemzeti Rákellenes Napon lesz.
Minden pályázót írásban értesítenek, ezért arra kérik a szerzőket, hogy pályamunkájuk mellé a jelige feltüntetésén kívül a nevüket, címüket, telefonszámukat is adják meg.
A beküldött történetek megjelennek a Magyar Rákellenes Liga honlapján, az írott médiában és reményeik szerint a 20 legjobb pályamunkákat könyvben is kiadják. A beküldőnek ehhez való hozzájárulását a pályázaton történő részvétellel megadottnak tekintik.
A pályaművek postai úton (CD-n vagy nyomtatott formában) történő beérkezési határideje: 2010. március 20.
Beküldési cím: Magyar Rákellenes Liga 1507 Budapest, Pf.7.
A borítékra írják rá. „Az év onkológusa –az én orvosom"
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek