Megfigyelés és megelőzés a mobillal

Közzétéve: 2016. 02. 23. 09:05 -

• 2 perc olvasás

A hirtelen szívmegállás és a stroke kockázatát előrejelző eszköz a nemzetközi szakmai közönség előtt.

A világ legjelentősebb, mobil technológiára fókuszáló kiállításának, a Mobile World Congress-nek idén ismét Barcelona ad otthont. A négynapos rendezvényre mintegy 200 országból 2000 kiállítót és csaknem 100.000 látogatót várnak. A magyar fejlesztésű diagnosztikai eszköz, a WIWE, amely a világon egyedülálló intelligens algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a pitvari fibrilláció következtében kialakuló stroke kockázatát, ezen a kiállításon lép először a nemzetközi porondra - tudatták a fejlesztők.

„Az első nap tapasztalatai azt mutatják, a látogatókat érdekli a WIWE, sorok állnak, hogy kipróbáljak az eszközt és képet kapjanak szívük és érrendszerük állapotáról." – mondta el Farkas Péter, a WIWE-ot forgalmazó Sanatmetal kereskedelmi igazgatója a helyszínen – „Más standokról is átlátogatnak hozzánk kiállítók, úgy látjuk, hogy az egészségmegőrzés kitüntetett helyen szerepel ezen a mobiltechnológiai rendezvényen is."

Ami nem meglepő, hiszen a stroke a második leggyakoribb halálok a világon, évente több mint 5 millió ember halálát okozza. A hirtelen szívmegállás világszinten évente 8,5 millió emberéletet követel. A WIWE az EKG görbe tulajdonságait kiértékelő algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a stroke kockázatát. Ezen kívül képes mérni a vér oxigénszintjét, számolja a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló.

A WIWE mögött több éves kutatómunka áll, amelyet Dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, az MTA doktora és munkatársai végeztek, a műszer fejlesztése és tesztelése 2014 októbere óta folyik.
A készülék a tervek szerint 2016 áprilisától rendelhető.

Kövess minket!

m-egészségügy
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek