Meghalt egy otthon szült újszülött a fővárosban

Közzétéve: 2007. 09. 16. 09:28 -

• 2 perc olvasás

Meghalt egy újszülött a főváros XII. kerületében, akit az édesanyja otthonában hozott a világra.

Illusztráció

Győrfi Pál az esettel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy hajnali négy óra magasságában riasztották a mentőket egy otthonszüléshez, és bár percek alatt a helyszínre értek, a gyermek életét vesztette.

A szóvivő további részleteket nem közölt, de azt elmondta: tudomása szerint az otthonszülésekkel kapcsolatban szabályrendszer kidolgozását tervezi az egészségügyi tárca. A mentőszolgálatnak az az álláspontja, hogy szigorú feltételekhez kell kötni azt, hogy valaki az otthonában hozza világra gyermekét. Egy szülésnél akár életveszélyes kockázatok is felléphetnek, amelyeket nagyobb biztonsággal tudnak elhárítani, ha megfelelő kórházi körülmények állnak rendelkezésre, illetve ha a szülést megelőzően elvégeznek bizonyos vizsgálatokat.

Közigazgatási eljárást indított a rendőrség a XII. kerületi eset ügyében - mondta el az MTI érdeklődésére a BRFK sajtóügyeletese. Sass Oszkár ismertetése szerint egy 35 éves nyíregyházi nő egy XII. kerületi szülőotthonba ment szülni, ahol a szülés közben komplikációk léptek fel. Hozzátette: a helyszínre mentőt riasztottak, de mire az anyával a kórházba értek, a gyermek életét vesztette.

A sajtóügyeletes az esettel összefüggésben nem kívánt többet elmondani, így azt az információt sem kommentálta, hogy a szülésnél segítkező bába nem rendelkezett engedéllyel.

A világhálón egy XII. kerületi szülőházat lehet találni, a Napvilág Születésházat. A születésház honlapja a szules.hu portálon található. Ezen a bábák címszó alatt egyedüliként Geréb Ágnes neve olvasható. Geréb Ágnes köztestületi tagságát korábban otthonszülés miatt, etikai vétségre hivatkozva meghatározott időszakokra felfüggesztette a Magyar Orvosi Kamara.

A honlapon Geréb Ágnes beszámolt a szombat hajnalban történt tragédiáról.

"Komplikációmentes szülésnek indult. A vajúdás is az volt. A magzatvíz tiszta volt, a kisbaba csak négy nappal született később a kiírt dátumnál. A szülés magától indult meg. A kisbaba jól feküdt, nem volt a méretarányosnál nagyobb. Végig jó szívhangokat hallottunk, még a kitolási szak egész hosszában is" - írta.

A szülész-nőgyógyász - akit az MTI telefonon nem tudott utolérni - hangsúlyozta: a fej normális megszületése után a babának elakadt a válla, és semmilyen módszerrel nem tudtak segíteni a helyzeten.

"Mindent megtettünk, amit csak lehetett, amit szakmailag ilyenkor kell, közben pedig mentőt hívtunk nagyon hamar, az újszülött mentőt is, a rendes mentőt is" - fogalmazott Geréb Ágnes.

A szülő asszonyt a kétpercnyire lévő kórházba szállították, ahol két szülészorvos és egy szülésznő nagy nehezen kihúzta a babát, de már nem tudták újraéleszteni.

"A 17 éves klinikai gyakorlatom alatt is többször előfordult hasonló, amikor a szülészek heroikus küzdelme kellett a baba világra segítéséhez. Ezek közül a gyerekek közül többen maradandó oxigénhiányos károsodást szenvedtek, és olyan is volt, aki belehalt. Külföldön otthonszülés során is előfordult már ilyen. Itthon eddig nem" - fogalmazott.

Geréb Ágnes tragédiának nevezte a történteket. Mint írta: "végiggondoltuk mindannyian újra és újra, hogy mit kellett volna máshogyan tenni, hol volt a hiba. Nem tudjuk. Nem értjük".

Kövess minket!

Geréb Ágnes alternatív szülés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek