Meghalt Henrietta

Közzétéve: 2006. 08. 10. 19:07 -

• 1 perc olvasás

Bár számos műtétet átvészelt, végül mégis feladta a Csongrád megyei lány szervezete a küzdelmet: a felgyújtott fiatal csütörtök hajnalban meghalt.

A lány az elmúlt hetekben számos műtéten esett át: mivel bőrfelületén több volt az elpusztult, mint az ép rész, ezért különösen nagy kihívást jelentett a megmaradt bőrből pótolni a hiányzót. Mivel a lány testfelületének hatvan százaléka sérült meg, még a steril kórházi körülmények között is fertőzésveszélynek volt kitéve. Antibiotikumokat kapott, emellett folyamatosan figyelték keringését, vérének összetételét.

Az orvosok a sikeres műtétek ellenére is folyamatosan óvtak a túlzott optimizmustól. Ezt azzal indokolták: nem lehet tudni, hogy a lány szervezete meddig bírja a sorozatos műtétekkel járó megterhelést, s egy – a hiányzó bőrfelület miatt fellépő – fertőzés mennyiben rosszabbíthat az állapotán. Bár életfunkcióit gépekkel mélyaltatásban stabilan tartották, keringésének összeomlásától tartva ébresztését többször elhalasztották.

A napokban azután bekövetkezett az, amitől az orvosok tartottak: szepszis lépett fel Henrietta szervezetében, azaz vérmérgezést kapott, amit a fiatal már nem volt képes átvészelni.
A lány brutális megtámadásával a rendőrség továbbra is egy 15 éves makói fiút gyanúsít. Bár sokak szerint nehezen elképzelhető, hogy a kamasz egyedül kötözte össze, erőszakolta meg, majd gyújtotta fel a lány, a nyomozás révén eddig napvilágra került információk szerint semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy többen lettek volna a támadók.

Kövess minket!

égés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek