Megosztva kapták a Nobel-díjat

Három amerikai tudós osztozik az idei orvosi Nobel-díjon.

Stockholmban bejelentették, hogy az orvostudományi Nobel-díjat az idén Elizabeth Blackburn, Carol Greider és Jack Szostak amerikai tudósoknak ítélték oda megosztva. A három kutató felfedezte, hogyan másolódnak a kromoszómák és milyen folyamat védi őket a töredezéstől. Kutatásaik hozzájárultak az öregedési folyamatok és a betegségek kialakulásának teljesebb megértéséhez, illetve lehetséges új terápiák kifejlesztéséhez. Az orvostudományi Nobel-díj kitüntetettjei az elmúlt tíz évben:

1999 - Az amerikai Günter Blobel, aki sejt- és molekuláris biológiát kutatva felfedezte, hogy a fehérjéknek olyan belső jelzéseik vannak, amelyek irányítják a szállításukat és elhelyezkedésüket a sejten belül.
2000 - A svéd Arvid Carlsson, az amerikai Paul Greengard és Eric Kandel a jeltovábbítás az idegrendszerben témájú kutatásaiért.
2001. - Az amerikai Leland H. Hartwell, a brit Timothy Hunt és Paul M. Nurse a sejtosztódással kapcsolatos úttörő felfedezéseiért.
2002 - A brit Sydney Brenner és John E. Sulston, valamint az amerikai H. Robert Horvitz a szervfejlődés génszabályozása és a programozott sejthalál kutatásában elért eredményeiért.
2003 - Az amerikai Paul C. Lauterbur és a brit Peter Mansfield, a mágneses rezonancia elvét hasznosító tomográfia fejlesztését célzó munkásságáért.
2004 - Az amerikai Richard Axel és Linda B. Buck az emberi szaglószervekkel és a szaglórendszer szervezetével kapcsolatos kutatásaikért.
2005 - Az ausztrál Barry J. Marshall és J. Robin Warren a gyomorhurutot és fekélyt okozó baktérium felfedezéséért.
2006 - Az amerikai Andrew Z. Fire és Craig C. Mello, akik felfedezték a genetikai információáramlás ellenőrzésének mechanizmusát.
2007 - Az amerikai Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve a brit Martin Evans az őssejtkutatás terén elért eredményeiért.
2008 - A német Harald zur Hausen a méhnyak-rákot okozó vírusok (papillomavírus), valamint a francia Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier a HIV-vírus (az AIDS vírusa) 1983-as felfedezéséért.

A fiziológiai vagy orvostudományi Nobel-díj eddigi magyar vagy magyar származású kitüntetettjei között volt Bárány Róbert (1876-1936), aki Svédországban élt, és 1914-ben kapta a díjat "a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért". 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893-1986) kapta a kitüntetést "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában"; ő az egyetlen olyan magyar, aki Magyarországon folytatott kutatásaival érdemelte ki a Nobel-díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (Georg von Békésy) (1899-1972) "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért" 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat.

A rákkutatás és az öregedési folyamatok megismerése szempontjából jelentős az idei Nobel-díjasok munkássága - nyilatkozta a távirati irodának Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója annak kapcsán, hogy három amerikai tudósnak - Elizabeth Blackburnnek, Carol Greidernek és Jack Szostaknak ítélték oda hétfőn megosztva a 2009-es orvosi Nobel-díjat Stockholmban.

"A telomer azt jelenti, hogy a kromoszóma vége. Amikor osztódik a sejt, akkor egy pici darab mindig leválik a kromoszómák DNS-láncának a végéből. Olyan ez a folyamat, mint valamiféle szalámi-effektus, mindig leszeletelődik valami" - mutatott rá Falus András.

Az öregedés molekuláris biológiai alapjait magyarázva az akadémikus elmondta, hogy amíg a géneket nem tartalmazó szakasza rövidül, a DNS nem károsodik. Azonban előbb vagy utóbb ez a "szeletelés" eléri a géneket, a hiány érzékelhetővé válik, a keletkező sejtek működésének és életképességének csökkenését, örgedését vonva maga után.

Falus András ismertetése szerint a telomeráz nevű enzim a sejtosztódást követően újból, meg újból "visszaszintetizálja", visszapótolja a telomer leváló, csonkolódott szakaszát.
"Ezzel biztosítja a telomeráz az egyensúlyt, meggátolja az öregedést, azt, hogy ne fogyjon el az élet fonala" - mutatott rá az akadémikus.

Hozzátette: a gond az, hogy a rákos sejtekben ez az enzim túlságosan aktív, megakadályozva a kóros sejtek elpusztulását. E mechanizmusnak köszönhetően válnak a rákos sejtek "halhatatlanná".

"A kromoszomális genetikai egyensúlyért felelősek a telomerek és a telomeráz: egyrészt csonkolódik a DNS-lánc, másrészt visszaszintetizálódik, kiegészül a lerövidült szakasz" - összegezte Falus András.

Mint az akadémikus kifejtette, Elizabeth Blackburn, Carol Greider és Jack Szostak munkásságának egyrészt a rákkutatás szempontjából van jelentősége.

"A telomeráz megakadályozhatja, hogy a rákos sejtek örökké éljenek" - hangsúlyozta Falus András. Másrészt munkásságuk fontos az öregedés folyamatával kapcsolatos kutatások szempontjából is, hiszen amennyiben le lehet lassítani a telomerek rövidülését, ezáltal növelhető a szervezet élettartama is.