Mehet exportra a magyar H1N1 elleni vakcina
Közzétéve: 2009. 12. 03. 14:53 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 12. 03. 14:53 -
• 1 perc olvasás
Külföldre is tud szállítani az újinfluenza ellen készített magyar oltóanyagból az Omninvest.

Rendelkezésre áll a H1N1 elleni vakcina Magyarországra szánt mennyisége, így az Omninvest sikeres tárgyalások esetén megkezdheti az oltóanyag exportját – közölte az MR Online-nal Zimonyi Ferenc, a gyártó cég ügyvezetője. „A hazai igényeket az eddig gyártott mennyiséggel ki tudjuk elégíteni, így az elmúlt hetekkel ellentétben most már készen állunk az exportra" – közölte utalva Székely Tamás korábbi nyilatkozatára, mely szerint az export feltétele, hogy az Omninvest az oltóanyagból leszállítsa Magyarországon a szerződött, 6 millió adagos mennyiséget.
Az Omninvest korábban azt közölte, a H1N1 elleni vakcina esetleges exportja ügyében már ősszel is több mint hatvan országból keresték meg a céget. Zimonyi Ferenc szerint azóta is nagy az érdeklődés a magyar oltóanyag iránt, és folyamatos tárgyalások zajlanak a lehetséges megrendelőkkel. Az esetleges vásárlókról a vakcinagyártó ügyvezetője azt mondta, azok főleg a közel-keleti, illetve ázsiai országokból kerülhetnek ki. A tárgyalásoknak az Omninvest várakozásai szerint néhány héten belül el kell dőlniük, mert a járvány terjedésének gyorsasága miatt sokkal későbbi időpontban tárgytalanná válhat a külföldi eladás.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek